Az egyesület 2010-ben a tiszavasvári önkormányzattal, a Tiszatér Társulással és a Tiszavasvári Otthon Segítünk szolgálattal közösen pályázott egy civil ház kialakítására. Mintegy 60 millió forintos támogatásból újítottak fel és rendeztek be egy belvárosi épületet, amelyben irodát, közösségi teret és egy számítástechnikai labort alakítottak ki. A beruházás költségei nagyobbrészt az önkormányzatot terhelték, az egyesület az épület berendezésében, illetve a programok szervezésében és lebonyolításában vállalt elsősorban szerepet.
Sárváron többféle módon, szociális alapú segélyezéssel, ifjú házasok otthonának működtetésével, nyári táboroztatással, év végén vásárlási utalványokkal, kulturális programokon való részvétel támogatásával, valamint a helyi gyógy- és wellnessfürdőbe szóló kedvezményes belépőkkel is segíti az önkormányzat a nagycsaládosokat - mondta Sárai Péterné, a nagycsaládosok sárvári egyesületének elnöke.