A „köteles beszéd” kifejezéssel arra utalt, hogy az mno.hu cikke szerint az MSZP szombati nagygyűlésén, amikor Mesterházy Attila pártelnök Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterről beszélt, valaki azt kiabálta be: „kötelet!”, Mesterházy pedig nem határolódott el a kijelentéstől. A szocialista pártelnök később azt mondta, nem azt kiabálták, hogy „kötelet”, hanem azt, hogy „börtönt”.
A foglalkoztatási adatokról szólva Hoppál Péter azt mondta: a Gyurcsány-korszakban megduplázták a munkanélküliséget, ezzel szemben ma 22 éves csúcson van a foglalkoztatottság, négymilliónál is többen dolgoznak. Hozzátette, hogy a munkanélküliség tavaly 10 százalék alá süllyedt.
Ma nemcsak többen dolgoznak, hanem a reálbérek is nőnek, az adó és a rezsi pedig csökken – jegyezte meg a kormánypárt szóvivője.