Civil alapon közpolitizálni

„Mit lehet elérni a protestálással?

Ez állampolgári kötelesség. Káros, hogy a holokausztot zsidóügynek fogják fel, mikor ez a tragédia arról szól: a magyar állam és annak közalkalmazottai, polgárai részt vettek a magyar állampolgárok meggyilkolásában. Fontosnak tartom, hogy nem zsidó reprezentánsként szolidaritást mutassak. Ahogy például az oktatás kérdése sem kizárólag a pedagógusoké és a trafikügy sem a trafikkárosultaké. A demokráciában lehetőség van a tiltakozásra, ami nem csak ökölrázásról, nácizásról vagy Facebook-posztról szól. Ha így, akkor így kell érvényesítenünk a kérdések tematizálását, az élő diskurzust, amelyre jelenleg a kormány nem hajlandó. Erre persze a közmédia lenne a megfelelő médium, ha normálisan működne.

Akcióira – azon kívül, hogy lebunkózzák – nem sok kormányreakciót kapott. Nem kezdődött vele értelmes párbeszéd sem.

Pont a Holokauszt Emlékközpont előtt Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója hívott meg egy beszélgetésre. Lehet úgy viszonyulni ezekhez a helyzetekhez, hogy így kerülhetünk közös platformra. (...)

Felteszem, megkereste jó pár párt.

Persze, folyamatosan keresnek, de nem állnék be egyikbe sem, nem csak azért, mert sok tisztességes szándékú politikust bedaráltak a pártok. Úgy gondolom, civil alapon érdemesebb közpolitizálni. A jövőt a független aktivisták közösségében, reagálásaiban látom, szervezetlen ugyanis a magyar társadalom, az érdekképviseletek és a közélet.

A Tranzit.hu független aktivistákból, művészekből álló szervezet, amely hétfőn az NKA-ról és az MMA-ról tartott akciónapot úgy, hogy a felszólalók közé nem, csak a fórumozók közé engedte az NKA jelenlegi alelnökét, L. Simon Lászlót. Ez lenne az a kommunikáció?

Szerintem ez hiba volt, ezt ott is elmondtam. Sajnos én is figyelmetlen voltam mint a levelezőlista tagja, és nem tudatosítottam magamban a napirendet, ezért csak megkésve reagáltam L. Simon részvételének a kérdésére. Mindig a párbeszédet támogattam, a Gój Motorosokkal szintén én kezdeményeztem „leülést”. Ez egy épülő folyamat, fel kell ismerni a közös tér lehetőségét. A pártpolitikusok nem kikerülhetők, mivel náluk a jogalkotói lehetőség. Ráadásul egy ilyen fórumon a gondolkodásukat talán kicsit befolyásolhatjuk az érveinkkel.

És hogy látja, a jelenlegi kulturális közeg mennyire változtatható?

Pont ezek miatt van szükség arra, amit a Tranzit csinál – a gyerekbetegségeivel együtt. A kortárs képzőművészeti szakmának a képviselőivel döntéshozatali és cselekvés-előkészítő közösségi platformot hozott létre, amely a hatékony érdekérvényesítés formáinak és kereteinek átgondolását célozta meg. Ezt hiányolom a színházi szakmából. Képeznünk kell magunkat, erős érdekképviseletet formálni. Nyolc-tíz éves távlatban gondolkodni, és megvárni egy fogékonyabb politikai szituációt. Addig is az a feladat, hogy beszéljünk azokkal, akik szívesen cselekednek, de eszköztelenek.”