A NAV-ügy miatt összehívná a parlamentet az MSZP

2013. december 20. 17:23

Az áfacsalási ügyben történt újabb fejlemények miatt hétfőre, vagy a két ünnep közöttre a parlament összehívását kezdeményezi az MSZP. Szanyi Tibor szerint a kormány bűnös módjára viselkedik, leleplezte önmagát, és a Horváth Andrásnál történt házkutatással minden bizonyítékot a saját kezébe vett.

2013. december 20. 17:23

Az MSZP a parlament összehívását követeli hétfőre vagy a két ünnep közötti időszakra – jelentette be Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja pénteken sajtótájékoztatón. Követelésüket az áfacsalási ügy fejleményeivel indokolta. Szanyi Tibor azt mondta: azzal, hogy csütörtökön házkutatást tartottak a rendőrök Horváth András korábbi adóhivatali dolgozónál, a „fideszes maffiakormány” megmutatta az igazi arcát. Megfogalmazása szerint a nyomozók „Rákosi Mátyás időszakát meghazudtoló” módon törtek rá Horváth Andrásra, aki pedig eddig is együttműködött a hatóságokkal.

Szanyi Tibor hozzátette: az egykori NAV-munkatárs állítása szerint korábban minden, birtokában lévő információt megosztott a Fidesz vezető politikusaival, de süket fülekre talált, ezért a nyilvánossághoz fordult, mire „a kormány lecsapott” rá, és meg akarja félemlíteni. Az MSZP elnökségi tagja közölte, nem tudják, mit rejt Horváth András lefoglalt zöld dossziéja, de valószínűsítik, hogy az egykori adóhivatali dolgozó igazat mondott, amikor arról beszélt, hogy bizonyítékai vannak az adócsalásokra.

Szerinte a kormány bűnös módjára viselkedik, leleplezte önmagát, és a házkutatással minden bizonyítékot a saját kezébe vett. Éppen ezért – folytatta – az MSZP kezdeményezi az Országgyűlés összehívását hétfőre vagy a két ünnep közötti időpontra, illetve hogy a parlament ez alkalommal hallgassa meg Pintér Sándor belügyminisztert és Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét, és ha szükséges, éljen további kezdeményezésekkel. A szocialisták egyúttal újból beterjesztik az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentéséről szóló javaslatukat, mert szerintük ezzel is elejét lehetne venni az áfacsalásoknak.

Horváth András, a NAV volt munkatársa november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
miama
2013. december 21. 12:14
Szerintem ez a Horváth egy "kis mitugrász senki", aki azt hiszi, hogy egy mindenkinél okosabb "adószakértő" pedig valószínű, hogy részéről téves következtetéseken alapul ez az egész feljelentés. Szeretne fontos embernek feltűnni - és a szoc.liberálisok tesznek is róla - de ha komoly bizonyítékai lennének, akkor mindezt egészen másképp intézte volna - minden médiacirkusz nélkül. Meggyőződésem, hogy a szocialista-liberális ATV-s rettegők megint komoly "pofára esést fognak elszenvedni mégpedig még a választások előtt! Egy akkora szervezetnél mint a NAV (22.000 ember dolgozó) lehetetlen központilag leállítani, befolyásolni vizsgálatokat. Ezt a NAV - régebben APEH - volt vezérig.helyettese és a Számvevőszék vezetője is igazolta. Higgyük már el, hogy ez a két vezető kicsit tájékozottabb, kompetensebb, mint ez a jelentéktelen, okoskodó jelentéktelen figura!
Berecskereki
2013. december 21. 08:56
Kinek áll érdekében politikai ügyet kreálni az áfa csalásból? Az MSZP-nek nem, mert HA által jelezett áfacsalások az uniós tagságunk után – 2004 után – kezdődhettek, ezt követően jöhettek létre azok a cégek akik ezt bonyolították. HA pedig 2007-től datálja. A FIDESZ-nem sem érdeke, hiszen folyamatos ellenőrzések és felfedések vannak. Ezek egyike sem bizonyítja, hogy összefüggés lenne a pártok, vagy a kormányzati szervek között. Akkor kinek az érdeke? A logikus válasz csak az lehet; Olyan személyeknek, szervezeteknek akik a kampányban mindkét pártot sározni akarják, hogy szavazatokat szerezhessenek. Ezért is kell az ügyet kivizsgálni és megnevezni azokat a személyeket, akik sárosak a témában. Biztos vagyok benne, hogy nagyot fog szólni, legalább akkorát, mint a bajai oktató videofelvétel.
NeMá
2013. december 21. 01:02
Andris a TV-ben is azt mondta, azért hozta ki, hogy odaadja az illetékeseknek. Na a hivatalok tették a dolgukat, be se kellet fáradnia, kimentek és elkérték tőle! Személy szerint azt hiszem, hogy igen is média figyelmet akart, mert ha nem akkor rögtön beviszi a hatóságokhoz, kér egy átvételi elismervényt és azt lobogtatva megy a médiához, ha nem történik semmi!
ballada
2013. december 20. 20:29
Az egész nav ügy hazugság,mszp választás előtt teszteli a választókat mennyire lehet behülyíteni az üggyel,Minden nap több firkász tartja életben a horváth féle hazugságot , bal média sulykolja óránként hátha az emberi fejekben be eszi magát,horváth az mszp egyik eszköze.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!