Azzal folytatta, szeretnék tudni, a NAV vizsgálja-e, hogy a CBA-nál kerültek-e be olyan külföldről vásárolt termékek, amelyek után nem fizették be az áfá-t.
A sajtótájékoztató közben megjelent a helyszínen Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója, aki néhány dolgozójukkal együtt pogácsát és aprósüteményt kínált a résztvevőknek és a nézelődőknek. Varju Lászlót is megkínálták, aki csak azután vett belőle, hogy tisztázta, az ételek nem közvetlenül a CBA-ból, hanem egy velük egy épületben lévő pékségből származnak.
Fodor Attila sajnálatosnak nevezte, hogy a politikus nem közvetlenül őket kereste meg a vádakkal. Hangsúlyozta korábbi érvelésüket, hogy két tulajdonosuk egy magánlevelet írt, amiben semmiféle kötelező érvényű utasítást nem fogalmaztak meg és a rendezvényről távolmaradókat sem érte semmilyen retorzió. Kijelentette: erről bármely dolgozójukat meg lehet kérdezni. Azt is hozzátette: egy adófolyószámlával korábban már bizonyították, hogy nem áll fenn az a tartozás, amivel kapcsolatban Varju László a NAV feketelistáját emlegette.