Tavares aknamunkájáról beszél a Fidesz

2013. október 15. 12:44

A Fidesz szóvivője szerint Rui Tavares portugál zöldpárti európai parlamenti (EP) képviselő újabb aknamunkába kezdett Magyarország ellen, és erős a gyanú, hogy ebben a magyar szocialista EP-képviselők is közreműködnek.

2013. október 15. 12:44
Hoppál Péter keddi sajtótájékoztatóján közölte: az európai uniós belügyminiszterek tanácsa úgy döntött, Budapestet ajánlja egy EU-s rendőrtovábbképző központ székhelyéül, amit még az EP-nek is jóvá kell hagyni. Rui Tavares és a szocialisták EP-képviselői azonban nem akarnak ebbe belenyugodni – mondta a Fidesz szóvivője. Mint fogalmazott, a portugál politikus „nagy lendületet kapott”, és levelet írt az EP állampolgári jogokkal, bel- és igazságüggyel foglalkozó bizottsága tagjainak, jelezve, hogy aggasztónak tartja a belügyminiszterek tanácsának döntését, és Magyarország ellen próbálja hangolni a döntéshozókat.
 
Hoppál szavai szerint egy újabb szervezkedés indult meg Magyarország ellen az európai kommunisták és szocialisták részéről. Erős a gyanú ugyanis, hogy Rui Tavares – ahogyan az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló jelentése készítésekor, úgy – most sem „magányos farkasként” végzi „aknamunkáját”, hanem a magyar szocialista EP-képviselőkhöz fűződő kapcsolatrendszerével a háta mögött – mondta a kormánypárt szóvivője. Szerinte az MSZP európai politikusai nem fejezték be országellenes tevékenységüket, sőt újabb fejezetet nyitottak benne, nem Magyarország érdekeit képviselik az EU-ban, hanem az ország sikereinek a megakadályozása a céljuk.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2013. október 15. 23:20
pedig nyugodtan jöhet ide a sok ajrópai rendőr, hátha 2 hét alatt rend lesz :D
Felebarát
2013. október 15. 16:26
amúgy meg ebbe az euban nem kell sok aknamunka, hisz eu-nak van egy nagykövetsége idehaza, ahol napi kapcsolatban állnak az ellenséggel és küldik haza a napi sajtót és egyéb dolgokat...
Soma
2013. október 15. 16:23
Európa választ. A nagytőkének nem mindegy, milyen lesz az EP összetétele! Magyarországot labornak használják. Némelyek majd megvesznek a népszerűségért, ezért már holnap bevezetnék pl. a rezsicsökkentést, de a "hivataluk" a nagytőkétől függ, ezért kézzel-lábbal továressel tiltakoznak minden ellen, ami nem a népet szorongatja. Partnerük a magyar "demokratikus" ellenzék.
Felebarát
2013. október 15. 16:22
legyen beszéljünk az aknamunkáról, de akkor beszéljenek előtte a fidesz által anno írtról is... úgy lenne tisztességes
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!