Mindenki csak egy bankszámla esetén élhet az ingyenes készpénzfelvétel jogával, e számlát pedig 2014. január 20-ig írásban meg kell nevezni és be kell jelenteni a számlavezetőnél – közölte, hozzátéve, hogy „a visszaélések elkerülése végett” a bankoknak is előírnak bejelentési kötelezettséget és közös adatbázist, amelyet a jövő év végéig kell létrehozniuk.
A javaslat azt is kimondja: a benne szereplő fogyasztói jog nem ad felhatalmazást a bankoknak arra, hogy az ingyenes készpénzfelvétellel összefüggésben bármilyen költségnövekedést áthárítsanak. Ennek ellenőrzésére jogosult lesz a pénzügyi felügyeleti jogosítványokat is gyakorló Magyar Nemzeti Bank – jegyezte meg. A politikus külön is felhívja majd Matolcsy György jegybankelnök figyelmét arra, hogy ennek megfelelően folyamatosan ellenőrizzenek a következő év első hónapjaiban.
Rogán Antal a pénzügyi rezsicsökkentés első lépésének nevezte a törvényt, amelyet egyeztettek a nemzetgazdasági tárcával, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, és kikérték pénzintézetek véleményét is. „Nem a bankszövetségét, hanem több pénzintézetét”, mert a bankszövetség eleve elutasító álláspontot tanúsított – tette hozzá, közölve ugyanakkor, hogy a benyújtás után is várja a szövetség véleményét, de alapkérdésekben nem akarnak változtatni, a technikai részletek ügyében viszont nyitottak.