A Fidesz EP-listáján indulna Tőkés László?

2013. október 22. 11:32

Egy román lap szerint Tőkés László a Fidesz listáján indulhat az európai parlamenti választáson. A politikus központi irodájának vezetője szerint viszont Tőkés még nem döntötte el, miként indul. Demeter Szilárd szerint az ilyen hírek keltésében azok érdekeltek, akik el szeretnék távolítani Tőkést az erdélyi politikusok köréből.

2013. október 22. 11:32

Fidesz-listán indulna újabb európai parlamenti képviselői mandátumért Tőkés László – közölte meg nem nevezett forrásokra hivatkozva kedden a liberális kötődésű Adevarul című román napilap.

Az ilyen hírek keltésében azok a politikai formációk érdekeltek, amelyek el szeretnék távolítani Tőkés Lászlót az erdélyi magyarság politikusainak köréből, ki szeretnék lőni azt a kényelmetlenségi faktort, amelyet ő jelent bizonyos politikai erők számára” – reagált Demeter Szilárd, az EP-képviselő központi irodájának vezetője.

Az MTI kérdésére, hogy eldöntötte-e már Tőkés László, megpályáz-e és milyen módon egy újabb mandátumot, az irodavezető azt mondta: az EP-képviselő szeretné folytatni munkáját, amennyiben az erdélyi magyarok erre felhatalmazzák, de azt, hogy miként indul a választáson, még nem döntötte el.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
medve
2013. október 22. 14:27
Rossz ötlet. Ezzel Tőkés elvágná magát Erdélyben, és nem lenne visszaút.
szalámis hegedű
2013. október 22. 12:24
Tőkés Orbán seggkurkásza.
rezsimdémon
2013. október 22. 11:47
Oda való......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!