Erősebb szakszervezeti fellépést vár az MSZP

2013. szeptember 26. 10:41

Az MSZP alelnöke szerint keményebben kellene fellépniük egyes szakszervezeteknek a kormány munkavállalókat sújtó intézkedéseivel szemben.

2013. szeptember 26. 10:41

Gúr Nándor csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: azok, akik az előző kormány idején gördülő sztrájkot szerveztek, nem emelik fel a szavukat most, amikor kevesebben dolgoznak, kevesebb pénzért, korlátozzák a munkavállalók jogait, csökkentek vagy megszűntek a műszakpótlékok, megnehezítették a munkabeszüntetéseket, hanem belenyugszanak ebbe. Az MTI kérdésére a parlament foglalkoztatási bizottságának MSZP-s elnöke Gaskó Istvánt, a Liga Szakszervezetek és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnökét nevesítette a kritika címzettjeként. Hangsúlyozta azonban, hogy bírálatuk elsősorban a kormánynak szól, a munkavállalói érdekképviseleteket pedig arra biztatják, keményebben lépjenek fel céljaikért.

Gúr Nándor azt ígérte: ha a szocialisták kormányra kerülnek, olyan munkatörvénykönyvet fogadnak el, amely erősíti a munkavállalók biztonságát, segíti a foglalkoztatottság bővülését és az emberek többségének keresetnövekedését hoz - úgy, hogy közben „nem szorítják falhoz a munkaadókat”. A szocialista politikus emellett bírálta a fideszes Kósa Lajos törvényjavaslatát, amely a ki nem adott szabadnapok pénzbeli megváltását tenné lehetővé egyszeri alkalommal. Véleménye szerint alapvető probléma, hogy az indítványról semmilyen egyeztetést nem tartottak az érdekképviseletekkel. Hozzátette: egyetért azzal a szakszervezeti állásponttal, hogy a szabadság „nem eladó”, mindenkinek lehetőséget kell adni arra, hogy kivegye az őt megillető szabadnapokat.

Jelezte azt is, hogy március 31-éig kell kiadni az előző évben ki nem vett szabadnapokat, szerinte így értelmezhetetlen, hogy Kósa Lajos február 1-jével javasolja a szabadságmegváltást.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. szeptember 26. 16:39
Visszahozni a szot-ot "Megalakításával a kommunista párt valódi célja az volt, hogy a gyakorlatban megszüntesse a valódi ágazati és egyéb szakszervezeteket, a hagyományos szakszervezeti tevékenységet és az egységes szervezet révén teljesen befolyása alá vonja a szakszervezeti (szociáldemokrata) mozgalmat. Míg a szakszervezetek hagyományos szerepe a munkások, ill. a tagok valódi érdekvédelme, azok képviselete a munkaadói oldallal szemben, addig a SZOT fő célja és feladat abból állt, hogy – egyfajta áttételként – végrehajtassa az éppen folyó ötéves terveket, munkaversenyeket szervezzen, biztosítsa a kommunista párt által kitűzött célok és termelési eredmények elérését."
nyugalmazott tanár
2013. szeptember 26. 14:00
A maszop kiadta a direktívát a fiókszervezeteinek: "Erősebb szakszervezeti fellépést vár az MSZP" Ezt most már tagadni sem lehet. Magyarázkodni igen, fognak is csávókáék, habzó szájjal. De ennél világosabb és egyértelműbb összefonódási bizonyíték nem kell. Elvárás A Párttól A szakszervezeteknek. A posztkommunista párt posztkommunista szakszervezetei egyesülve és egyesített erőkkel rontanak rá Magyarországra. Jó lesz felkészülni a közös rohamosztagaik megjelenésére.
bsandor
2013. szeptember 26. 12:43
pl. most,igaz ez finánctőke által generált válság
buckafej
2013. szeptember 26. 11:58
A szakszervezetek 1-2 kivételtől eltekintve a szocik seggében vannak. Megszavazták a Bokros csomag megszorításait a szociknak, tiltakoztak a Fidesz minimálbéremelései ellen. Ez mindent elmond róluk. Vadász elvtárs és társai... Kommancs pöcsök.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!