Kádár András Kristóf ezt annak kapcsán írta, hogy a szóvivő szombaton azt állította egyes Soros György által támogatott szervezetekről, köztük a MHB-ról, hogy „álcivilek”, „fizetett statiszták”, „dollármilliókért kitartott szervezetek”, amelyeknek „mindössze (…) annyi feladatuk van cserébe az amerikai pénzekért, hogy minden fronton támadják (…) a magyar kormányt, támadják a Fideszt, és támadják Magyarország miniszterelnökét”.
Kádár András Kristóf nyílt levelében felhívta a figyelmet arra, hogy az MHB két évtizede a mindenkori kormányzat kritikusa, és ezalatt mindvégig kapott támogatást Soros György nevéhez köthető forrásokból. A magyarországi emberi jogi helyzetet 2002 és 2010 között ugyanúgy bírálták az ENSZ és az Európa Tanács fórumai előtt, mint az elmúlt három évben – tette hozzá.
Közlése szerint a Fidesz szóvivője által politikainak nevezett kritikák tisztán jogi érveken alapulnak, amelyeket például az Alkotmánybíróság, az Európai Unió Bírósága, az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európa Tanács szervei is visszaigazoltak. Az MHB társelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány elkerülhette volna a nemzetközi kritikát, ha meghallgatja a jogvédők észrevételeit, ám a figyelmeztetéseiket semmibe vették, ez pedig „az alkotmányellenes és nemzetközi jogot sértő szabályokat megszavazó képviselők felelőssége, és nem azoké, akik a jogsértésre rámutatnak”.