„A Tisza Párt a magyar emberek ellen dolgozik” – Magyar Péterék „hazaárulása” ellen tüntetett a CÖF

Bayer Zsoltot és a Fidesz prominens politikusait arról kérdeztük, miért érzik fontosnak, hogy fellépjenek a Tisza Párt „hazaárulása” ellen.

Csalás miatt, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a devizaalapú hitelezés ügyében a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a Legfőbb Ügyészségen ‒ mondta el Csizmadia László, a CÖF alapítója és szóvivője, a CÖKA elnöke pénteken.
A CÖF‒CÖKA a devizahitelesek kérésére fordult az ügyészséghez, mert álláspontjuk szerint üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalásról van szó, amely sok kárt okozott a devizahiteleseknek és a magyar gazdaságnak egyaránt ‒ tette hozzá. A civil szervezetek szerdán juttatták el feljelentésüket a Legfőbb Ügyészséghez, amelyben sürgős eljárást kértek.
Csizmadia László szerint az igazságszolgáltatásnak mihamarabb ítéletet kell hoznia a devizaalapú szerződések semmisségéről. Hozzátette: el kell számolni a bankokkal, a kormánytól pedig azt várják, hogy gyors intézkedéssel, akár törvényalkotással is mentse meg azokat a devizahiteleseket, akiknek a feje fölül el akarják vinni otthonaikat. A kormánytól átmeneti intézkedést várnak, hiszen a bírósági ítéletek egy végső elszámolást tesznek majd lehetővé ‒ vélekedett a CÖF szóvivője.
A devizahitelek ügyében jövő héten szerdán tárgyalnak a civilek Patai Mihállyal, a Bankszövetség elnökével ‒ közölte Csizmadia László.