E gondolatmenetet követve a tárlat három kérdéskört boncolgat kiemelten. Elsőként a realitás leképeződését, vagyis azt, hogy a fotó az emberi látás, észlelés leképeződése-e. A nagyméretű fotók hívják fel a figyelmünket arra, hogy míg a szemünk folyamatos mozgásban van, korrigál, és csak bizonyos pontokra fókuszál, addig a fénykép minden pontja éles és egyforma.
„A második téma a fotó dokumentáló ereje. Bízunk-e benne, nem csak az alkotó megkonstruált jelenetét látjuk-e? Nem manipulált-e a kép?” – sorolta a kurátor. Szerinte az ember bizalma a fotóban kezd változni, meginogni, „már az útlevélbe sem elég a fényképünk, kell az ujjlenyomatunk is, hiszen nem bízunk a fotóban”.
Perenyei Mónika a harmadik kérdéskört ismertetve felhívta a figyelmet arra, hogy a fényképet alkotójához kötjük, holott ez „többszereplős játék. A kamera jelenléte befolyásolja viselkedésünket: máshogy cselekszünk, ha tudjuk, hogy megörökítik, amit teszünk, így a fotó nem képezheti le a valóságot”.