Az egyetemisták a Jobbikra, a Fideszre és az Együtt 2014-re szavaznának

2013. július 04. 23:04

Egy felmérés szerint az elmúlt egy évben csökkent a tábora, de még mindig a Jobbik a legnépszerűbb párt a felsőoktatási hallgatók körében. A Fidesz a második legnépszerűbb, őket az Együtt 2014-PM és az LMP követi. Alig többen bíznak a demokráciában, mint ahányan a diktatúrát tartanák jó megoldásnak.

2013. július 04. 23:04

A Jobbik és a Fidesz a legnépszerűbb az egyetemisták, főiskolások között az Aktív Fiatalok Magyarországon Kutatócsoport márciusi-áprilisi felmérése szerint, melyet a Budapesti Corvinus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem politológus hallgatói, valamint a kutatócsoport tagjai készítettek. A felsőoktatásban tanulók közül 2011-2012 fordulójához képest két százalékkal kevesebben választanák a Jobbikot, amelynek 19,3-ról 17,3 százalékra csökkent a támogatottsága. A Fidesz áll a második helyen, amely ugyanezen időszak alatt 14,6-ról 16 százalékra növelte támogatottságát.

Az Együtt 2014-PM áll a harmadik helyen 13,7 százalékkal, az LMP szavazóbázisa pedig 17,7 százalékról 7,7 százalékra esett vissza. Róna Dániel, a kutatócsoport munkatársa arról is beszélt, hogy az egyetemisták, főiskolások körében az MSZP támogatottsága 4,5-ről 3,1 százalékra, míg a DK-é 2,9-ről 1 százalékra csökkent, további 1,7 százalék pedig egyéb pártot preferál. Jelenleg a hallgatók 6,1 százaléka nem menne el a parlamenti választásra, további 24,1 százalékuk nem tudja, mely politikai formációra szavazzon, 9,3 százalék pedig nem válaszolt.

Róna kitért arra, hogy az egyetemisták és főiskolások között a Jobbik szavazóinak többsége alsó középosztálybeli, közülük sokak apja szakmunkás, a Fidesz-támogatókat pedig felmérésük szerint a vallásosság és az jellemzi, hogy anyagi gond nélkül élnek, valamint a megkérdezettek között ők bíznak legmagabiztosabban jövőjükben. Az Együtt 2014-PM a fővárosban népszerű, szüleik jellemzően diplomások, és viszonylag sokan dolgoztak már közülük külföldön. Az LMP a nők között is jelentős tábort tudhat magának, és az előbbi párttal, illetve az MSZP-vel együtt jellemző rájuk, hogy nem vallásosak.

A hallgatók arra a kérdésre, hogy tervezik-e azt, hogy a közeljövőben tartósan külföldön telepednének le, 35 százalékban a „szinte biztos”, illetve a „valószínűleg” kategóriát választották. Az átlagnál nagyobb valószínűséggel mennének külföldre az orvostanhallgatók és az informatikusok, rajtuk kívül a leggazdagabbak és a legszegényebbek körében a legnagyobb a kivándorlási hajlandóság.

A felmérés szerint az egyetemisták, főiskolások 39 százaléka mondja azt, hogy a demokrácia a politikailag legjobb államforma, 28 százalék szerint mindegy, hogy demokrácia vagy diktatúra van, 33 százalékuk pedig úgy vélekedik, annyira rossz a helyzet, hogy jobb lenne a diktatúra, mint a demokrácia – mutatott rá Róna. 

A 2011-ben alakult kutatócsoport munkatársa, Róna Dániel gyorsjelentésük csütörtöki budapesti bemutatóján elmondta: reprezentatív mintájukban 2214 fiatal szerepelt, közülük 477-en személyesen, 1737-an online módon válaszoltak.

Kapcsolódó cikkek

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elfelejtette
2013. július 05. 20:50
Nahát! Nem sikerült az MSZP-t szexivé tenni? Ugyanazokkal a figurákkal? Egészen kivételesen nagyon meglepő.
Ouroboros
2013. július 05. 19:05
Ezt azért nehéz röhögve kommentálni. Ez sokkal rosszabb, mint a NER. Ez a hír azt jelenti, hogy Magyarországnak nincs jövője. Magyarország halott. Ezek a példányok az én életemben már nem fognak kihalni. Winter is coming. Az utolsó kapcsolja le a villanyt.
kuzmics
2013. július 05. 11:04
Fogadjunk, hogy a CEU hallgatóit nem mérték.
cato
2013. július 05. 10:39
Vegyünk egy egyszerű példát. Egy munkahelyen jön egy új ember, tök okos és tehetséges, de a régiek, régi összeköttetéseiknél fogva osztják a pénzeket, ők kapják a nagy jutalmakat, emberünket meg fikázzák, dolgoztatják, stb. EEz a tehetséges ember először szép szóval próbálja "újraosztani a lapokat", igazságosan, de a többiek összefognak ellene és ki akarják készíteni. Ekkor emberünk a sarkára áll, és harcba kezd. Kitör a nagy konfliktus. Ki a hibás? (Ha valaki nem értené: a későn jött tehetséges ember Németország az első vh. után, aaz asztalnál dúskáló régi kollegák nagy-Britannia, Szu, Franciao., USA) Mondom, a Jobbik rámutat az ilyen jellegű összefüggésekre, morunk valóságos hatalmi viszonyaira, a valós történelemre a győztesek hazudozásai és propagandája helyet. Ehhez bátorság is kell, mert aki ily módon kimondja az igazat, az náci lesz és antiszemita, ezért vezetői pozícióba nem kerülhet, kirúgják, stb. Mindezek után a kérdés: miért "tudatlan" a jobbik és miért ő a "főgonosz"?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik