MTA-állásfoglalást kér a főváros a Tormay Cécile közről

2013. június 12. 10:10

Állásfoglalást kér a Fővárosi Közgyűlés a Tormay Cécile írónőről elnevezett köz ügyében a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA).

2013. június 12. 10:10

A testület az előző ülésén döntött arról, hogy egy névtelen, II. kerületi közt nevez el az írónőről. A döntés ellen egyebek mellett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is tiltakozott másnap, jelezve: Tormay Cécile antiszemita nézeteit nyíltan vállalta, és számos gondolatát irányadónak tartották „a magyar politikai antiszemitizmus vezéralakjai”.

Tarlós István erre reagálva a közterületi elnevezés újratárgyalását kezdeményezte. Indítványában jelezte: olyan vélemények vannak, amelyek vitatják Tormay Cécile érdemességét munkássága, életműve, nézetei miatt.

A szerdai, 18 igennel, 3 nem szavazat ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadott döntés értelmében a közterületi elnevezésről kikérik az MTA állásfoglalását, és annak ismeretében módosulhat a korábbi határozat.

A testület elutasította a Jobbik és az MSZP módosító javaslatát is. A Jobbik azt indítványozta, hogy tárgyalják meg a Herzl Tivadarról elnevezett VII. kerületi közterületi elnevezést is, és erről is kérjenek akadémiai állásfoglalást. Az MSZP visszavonni javasolta a Tormay Cécile köz elnevezését, továbbá azt, hogy ezentúl csak akadémiai állásfoglalás ismeretében lehessen közterületet elnevezni.

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. június 12. 14:09
Szokásos kettős mérce Quod licet Iovi, non licet bovi!
Viator
2013. június 12. 13:40
Móricz Zsigmondról, Liszt Ferencről vagy Luther Mártonról nem akarja kikérni ez a zsidóseggnyaló tarlós az MTA véleményét? Mert mindhárom emberről közterület van elnevezve Budapesten és mindhárman rühellték a zsidókat.És még hány ilyen van...
Thomas Müller
2013. június 12. 12:38
Hát az ilyen Herzl Tivadarok, Frankel Leók meg náci (!) Szerb Antalok sokkal aggályosabbak, mint Tormay Cecil. Csak jobb a sajtójuk.
őshonos
2013. június 12. 12:13
Többször leírtam ezen és más oldalakon,hogy a magyar történelmet min.1849-től újra kell értékelni,és főleg tanítani.A felnőtt korosztály akik még az 50-es években kezdték tanulmányaikat,teljesen hamis képet kapott a történelemről,főleg a két világháború közöttiről.E korosztály megosztottságát pont ez okozza.Egy részük ragaszkodika hamis történelem képhez,másik részük újra olvasta,értelmezte azokat.De nézzük az írónőt akit nagyon könnyen kikiáltanak antiszemitának,aki szemtanúja volt a történéseknek.A probléma nem itt kezdődik,hanem 1867-ben amikor a zsidó egyenjogúsítás megtörténik Mo-n.Kialakul egy olyan zsidóság,amely minden tekintetben együttműködik a magyarsággal.1895-ben vallásuk elismerésével teljessé válik az emancipáció.Ez a szinte egyedülálló neológ zsidóság.Eddig rendben van a dolog.A századfordulóig ez az egydülálló biztonság azt eredményezi,hogy tömegével jönnek Galicíából,Oroszországból és máshonnan rendkívül szegény,dolgozni sem akaró zsidó tömegek.1919-re a nagy zűrzavarban ezek a vérszomjas emberek mkerülnek hatalomra,akik kíméletlenül rabolnak,gyilkolnak egy zavaros eszme birtokában.Csak annyit,hogy Kun Béla a közel sem humanista Sztálin számára is sok volt és kivégeztette.Tormay ezt folyamatot írja le a Bujdosó könyvben,végig hangot adva döbbenentének,hiszen Mo-n ezt a fajta zsidóságot nem ismerték.Többször leírja ,hogy ismerősei között milyen okos,korrekt emberek voltak az általa ismert zsidók.De ez a pusztító horda a zavaros eszmétől vezéreltetve ismeretlen volt.Ezt a kíméletlen csapatot kimondva,kimondatlanulmaguk a zsidók is leszólják,de hivatalos elhatárolódás a mai napig nem történt.Pedig ezen emberek nagy része jön majd vissza a Szu-ból a II.világháború után.Tehát csak óvatosan az írónő antiszemtának való nyilvánitásához.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!