Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: egyetlen ország sem volt olyan hosszan túlzottdeficit-eljárás alatt, mint Magyarország. Ennek oka a korábbi szocialista kormányok „veszélyes gazdaságpolitikája”, amely az embereket, vállalkozásokat csak megszorításokkal sújtotta, és adósságot termelt.
A kormányváltást követő gazdaságpolitikai váltás miatt az ország kikerült a recesszióból és emelkedő pályára állt – jelentette ki a szóvivő, hozzátéve: azok, akik korábban tönkretették az országot „most újra egyezkednek”. A szóvivő fontosnak nevezte, hogy ezek a politikai erők ne kerüljenek vissza a hatalomba, mert „nyilvánvaló, hogy ugyanazt a gazdaságpolitikát folytatnák”, és az emberek 2010-ben azt mondták, többet nem kérnek ebből a politikából.