Fegyverrel őriztetné a vereckei emlékművet a Jobbik

2013. június 11. 12:16

Szávay István szerint Magyarországnak állandó fegyveres őrség felállítását kellene követelnie Ukrajnáltól a vereckei honfoglalási emlékmű megvédése érdekében.

2013. június 11. 12:16

A vereckei emlékmű fegyveres őrzését javasolja a Jobbik. A vereckei honfoglalási emlékmű megvédése érdekében Magyarországnak állandó fegyveres őrség felállítását kell követelnie Ukrajnától – áll Szávay Istvánnak közleményében. A politikus emlékeztetett arra, hogy a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének elnökeként hétfőn kérdéssel fordult a külügyminiszterhez a vereckei honfoglalási emlékmű megvédése érdekében. Álláspontja szerint ugyanis a szélsőségesen magyarellenes Szvoboda párt szinte havi rendszerességgel szervez támadást az alkotás ellen, ezért a magyar kormánynak meg kellene fontolnia, hogy „a nemzeti identitásunk szempontjából kiemelkedő jelentőségű emlékmű megfelelő ukrán állami védelemben részesüljön”. 

Szávay István szerint a két ország között érvényben lévő szerződések alapján az ukrán államnak kötelessége lenne megvédeni a emlékművet. Mint közölte: a Szvoboda egyik képviselője nemrégiben annak elbontását javasolta a Lemberg megyei tanácsban. A jobbikos politikus véleménye szerint Németh Zsolt külügyi államtitkár nem adott érdemi választ a feltett kérdésre. Idézte az államtitkárt, aki arról számolt be, hogy az ukrán rendvédelmi szervek kötelezettséget vállaltak arra, hogy a térfigyelő rendszer segítségével nagyobb biztonságban lehet az emlékmű. A jogi védettséggel kapcsolatban az államtitkár megjegyezte, hogy védett műemlékké kell nyilvánítani, amelynek kapcsán a megyei eljárás lezárult, az országos eljárás is folyamatban van – olvasható a közleményben. A Jobbik szerint a kamerás védelem komoly előrelépés lenne, de semmiképp sem elegendő, ezért Magyarországnak állandó fegyveres őrség felállítását kell követelnie Ukrajnától – zárul a Jobbik országgyűlési képviselőjének közleménye.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jancsika
2013. június 13. 12:19
Az egészben a legelképesztőbb nem az, hogy az ukránok nem őrzik fegyveresen az emlékművet, hanem, hogy a magyar kormány ezt nem is követeli!!! És egy ellenzéki képviselőnek kell erre felhívnia a figyelmet... Egyébként kiváló volt a hasonlat az egyik korábbi kommentben a Szabadság téri szovjet emlékmű őrzésével kapcsolatban. De mondok másikat: a Dohány utcai Zsinagógát is a magyar állam őrizteti fegyveresekkel...
Kronikas
2013. június 11. 16:10
Na ebből is hamar rúdtánc válna, ha a Jobbikra bíznák :-)
kjkj945
2013. június 11. 14:34
Intézzék el az engedélyt Viktor Janukovics Fedorovych-al és őrizzék!!!!
VerdbenekhyKeményFarkas
2013. június 11. 14:22
Magyarország a jövőben is minden rendelkezésére álló eszközzel el fogja várni! Mellesleg: miért nem küld oda a Jobbik gárdistákat, őrzés céljából? Annyira nem hősök?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!