Bejelentette továbbá: a Fidesz arra kéri a kormányt, hogy ne 2014. január 1-jétől, hanem már a következő fűtési szezontól, vagyis ősztől ismét legalább tíz százalékkal csökkenjen a gáz és a villany ára. Azt is kérik a kabinettől, hogy a szeptember elején esedékes kihelyezett Fidesz-KDNP-frakcióülésre készítse el a további rezsicsökkentéssel kapcsolatos terveit. Rogán Antal közölte: az idén januári és a most júliusi rezsicsökkentés együttesen évi 90-100 ezer forintot hagy egy átlagos család zsebében. Szólt egyúttal arról, hogy még pénteken napirendre tűzik a parlamentben a nyári rezsicsökkentéssel kapcsolatban még szükséges törvényjavaslatokat.
A pedagóguséletpálya-modell hatálybalépését firtató újságírói kérdésre Rogán Antal azt válaszolta: a szeptemberi bevezetésre akkor van lehetőség, ha a gazdasági növekedési adatok legalább olyan jók lesznek, mint az első negyedévben. „Egyelőre mi úgy kalkulálunk, hogy az életpályamodell bevezetésére január 1-jével kerül sor” – mondta. Megkérdezték Rogán Antalt arról is, hogy a Magyar Nemzet keddi írása szerint Viviane Reding igazságügyi biztos, az Európai Bizottság alelnöke egy zárt ajtók mögött megtartott június eleji angliai konferencián, a Magyarországról szóló negyedórás megbeszélésen egyebek mellett arról biztosította az egybegyűlteket, hogy mindent megtesz a jövő évi országos választások eredménye legitimitásának gyengítése érdekében.
A kormánypárti politikus reagálásában azt mondta: annak örült volna, ha Reding szóvivője cáfolta volna a hírt, mert ha a megjelent álláspont igaz lenne, az azt jelentené, hogy megint kettős mérce érvényesül Magyarországgal szemben. A sajtótájékoztató közben az egyik internetes lap újságírói egy táskát akartak átadni a frakcióvezetőnek, mondván, észrevették, hogy mióta a frakcióvezető elárverezte a táskáját, nem volt alkalma másikat beszerezni. Rogán Antal az ajándékot nem fogadta el.