A kutatóintézet elemzésében emlékeztet: Magyarország ellen 2004 óta van érvényben túlzottdeficit-eljárás. Akkor tizenegy nappal Magyarország uniós csatlakozása után készített jelentést az Európai Bizottság, majd július 5-én a pénzügyminiszterek tanácsa megindította a túlzottdeficit-eljárást; a költségvetési korrekciós intézkedések által elérendő kritérium teljesítésére 2008-as határidőt tűztek ki. A határidőre a bruttó hazai termék 3,7 százalékára tudta leszorítani a költségvetési hiányt a kormány, tehát nem sikerült teljesíteni a kitűzött határidőt – írja a Nézőpont Intézet elemzésében. 2009-ben a költségvetési hiány ismét emelkedett, jelentős gazdasági visszaesés mellett.
A magyar kormány a kritériumok teljesítésére további határidőt kapott, a hiánycélt 2011-ben tudta először teljesíteni. A költségvetési szabályrendszerben 2011-ben változás történt, decemberben hatályba lépett az uniós hatos csomag, ami a Stabilitási és Növekedési Paktum módosításával a korábbinál szigorúbb fiskális szabályok alkalmazását tette lehetővé. A kutatóintézet szerint a költségvetési kiigazítás mennyiségi értelemben 2011-ben érte el a referenciaértéket, a bizottság azonban a mennyiségi szempontokon túl minőségi szempontokat is figyelembe vesz, így a költségvetési hiány fenntarthatóságát nem egyszeri, hanem strukturális intézkedésekkel kell megteremteni.