A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Európai Bizottság a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével „ajándékozta meg harmadik születésnapjára az Orbán-kormányt”. Bauer Tamás, az ellenzéki párt alelnöke MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: „Orbán ünnepel, a magyarok millióinak azonban nincs rá oka”.
A DK álláspontja szerint az Európai Bizottság egyszerű mutatókon méri az államháztartás állapotát, és ezek a mutatók 3 százalék alatti hiányt mutatnak, csakhogy itt névleges egyensúlyról van szó, amely „leplezi a súlyosbodó feszültségeket”. Bauer Tamás úgy véli: a névleges egyensúly ára, hogy a kormány felélte hárommillió ember nyugdíjcélú megtakarításait, illetve, hogy a kormány olyan különadók kivetésével pótolta az egykulcsos adó révén kiesett bevételeket, amelyek a növekedésben kulcsszerepet játszó nagyvállalatokat terhelték.
Emiatt Magyarországon nincs növekedés, az előttünk álló években nem bővülnek a költségvetés forrásai, tehát nem lesz mód az állam fejlesztési és szociális feladatainak finanszírozására. Ez hosszú éveken át okoz majd súlyos hiányt rászoruló honfitársaink megélhetésében. A DK szerint a névleges egyensúly ára az is, hogy a kormány olyan jóléti kiadások megnyirbálásával csökkentette a kiadásokat, amelyek veszélybe sodorták az oktatást, az egészségügyet, a munkanélküliek és a rokkantak ellátását. Ez már ma is súlyosan veszélyezteti magyarok millióinak egészségét, és a következő évtizedek Magyarországának felkészültségét a huszonegyedik század mind nehezebb kihívásaira.