Bezárja budapesti nagykövetségét Ausztrália

2013. május 13. 08:33

A külügyet és a bevándorlók segélyezését érintő költségvetési takarékoskodás keretében Ausztrália bezárja budapesti nagykövetségét – jelentette hétfőn az ausztrál média az AAP hírügynökségre hivatkozva.

2013. május 13. 08:33

A híradások szerint Julia Gillard kormánya a költségvetési hiányt csökkentő többmilliárd dolláros megszorítást fog bejelenteni kedden. Bobb Carr külügyminiszter az ABC televíziónak nyilatkozva hétfőn elmondta, hogy tárcája is részt vállal a lefaragásokban. Carr szerint a legjelentősebb tétel egy nagykövetség, mégpedig a budapesti nagykövetség bezárása lesz.

Lapértesülések az ausztrál külügyminisztériumnak emellett egyelőre le kell mondania arról a tervéről, hogy diplomáciai képviseletet nyisson Szenegál fővárosában, Dakarban. A külföldi segélyezés szánt összeg sem fog növekedni úgy, ahogyan korábban tervezték. Eredetileg az volt az elképzelés, hogy a 2014-2015-ös költségvetési évben a nemzeti össztermék (GDP) 0,5 százalékára emelik a jobbára menedékkérők ellátására szánt összeget, de mint Bobb Carr rámutatott, „nem lehet kölcsönkért pénzt költeni segélyezésre”.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2013. május 13. 09:27
"nem lehet kölcsönkért pénzt költeni segélyezésre" 1980-1988 között pedig mi ezt csináltuk a Szovjetunióval, amikor Afganisztán és a kivéreztetés miatt már nem kaptak manit külföldről. ;)
kamasuka
2013. május 13. 09:22
Szlovákiában nincs, viszont van nagykövetségük Budapest mellett Ljubljanában, Zágrábban és Bukarestben. Egy "mendemonda" szerint a bukarestit akarták bezárni, csak elqurták a nevet, és már ciki lett volna nekik visszakozni. :) Érdekesség, hogy Szíriában pl. a Magyar Nagykövetségen intézik az ausztrálok dolgait is.
Gumimaci
2013. május 13. 09:06
Ennyit érünk nekik.
Berecskereki
2013. május 13. 09:05
"Bezárja budapesti nagykövetségét Ausztrália", pedig Magyarországon szép számmal lennének, akik 1 azaz egy forintért is elvállalnák. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!