Bodnár Gáspár igazgató tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában Kárpátalján 9, a Tisza mellékfolyóinak romániai vízgyűjtő területén 4, míg a hazai körzetben átlagosan 3 milliméter eső esett. A folyó Vásárosnaményig terjedő szakaszán ismét emelkedik a vízszint, alatta viszont folytatódik az apadás. Nagyhalász és Gávavencsellő között már a II. fokú árvízvédelmi készültséget is mérsékelhették, így elsőfokú a készenlét Szabolcsveresmarttól Gávavencsellőig.
A Kraszna és a Lónyay-főcsatorna is apad, ott viszont még indokolt a II. fokú készültség fenntartása – jegyezte meg Bodnár Gáspár, hozzátéve, hogy a Szamos és a Túr mentén nincs készenlét. A nyíregyházi vízügyi igazgatóság 541 kilométer hosszú, elsőrendű árvízvédelmi vonalán jelenleg 81 kilométeren elsőfokú, 127 kilométeren másodfokú készültséget tart 353 szakember, akik részt vesznek a belvíz elleni védekezésben is.