MSZP: Érthetetlen, hogy miért kell két hónapot várni Bajnaiékra

Mesterházy furakszik előre, Bajnai csak pislog, Gyurcsány kavarja a szart hátulról. Mi lesz ebből ??

Javaslat a jó együttműködés menetrendjére Magyarország válságban van. Három esztendő után újra válságban. Mélyebb és összetettebb krízishelyzetben, mint amilyenben 2009-ben volt, amikor válságkezelő kormányzás kellett ahhoz, hogy elkerüljük az összeomlást. És, ami a legszomorúbb: ezt az összetett, egymással szorosan összefüggő gazdasági, politikai és bizalmi válságot nem egy újabb, nemzetközi krízis „begyűrűzése” okozta: ez immár hazai gyártású válság, mely mára szociális katasztrófát idézett elő, s amelyért Magyarország mostani kormánya felelős. Az a kormány, amely történelmi felhatalmazásával csak visszaélni tudott, ám élni vele képtelen volt. 2010 tavaszán nyugodt lelkiismerettel adtam át utódomnak a kormányzást. Akkor a magyaroknak minden oka megvolt arra, hogy újra bízzanak a jövőjükben, hiszen hosszú idő után végre ismét jó irányba indultak a dolgaink. A magyar válságkezelés sikeres volt, az ország iránti bizalom visszatért, gazdaságunk növekedésnek indult, az államadósságunk pedig csökkeni kezdett. A nemzeti valuta erősödött, 265 forintot ért egy euró; országszerte beruházásokat indítottunk el, utakat, járóbeteg-központokat, iskolákat adtunk át. Jutott erő a szolidaritásra is: csökkentettük a távhő és az alapvető élelmiszerek áfáját, 120 ezer családnak adtunk támogatást a Szolidaritási Alapból és emelkedtek a nettó fizetések. Három évvel ezelőtt azt hittem, hogy amit vállaltam, teljesítettem: a válságkezelő miniszterelnök nehéz, de megtisztelő feladata után visszavonulhatok a politikától – vissza a szakmámba és legfőképpen, vissza a családomhoz. Nem így lett. Ma nagyobb a baj, mint 2009 előtt volt. Ma újra válságkezelésre van szükség. A válságkezelés legfőbb akadálya pedig az a kormány, amely a bajt okozta. Legyőzni ezt a válságokozó kormányt azonban csak széles összefogással lehet. Most politizálnia kell annak is, aki csak egy békében gyarapodó ország törvénytisztelő polgára akart lenni. Ezért tértem vissza a politikába tavaly, október 23-án. Nem egyik, vagy másik oldalt képviselem, hanem ezek közös halmazát: azokat a józan, törekvő polgárokat, akiket nem a szekértábor-logika érdekel. Akiknek csak az a fontos, hogy a hazájukban működjenek a dolgok, a kormány pedig valódi megoldásokat kínáljon a hétköznapok problémáira. Ma ezeknek a polgároknak az együttműködésére, összefogására van szükség ahhoz, hogy 2014-ben ne csupán kormányt váltsunk, hanem új fejezetet is nyissunk az ország életében – új politikai korszakot együtt, Magyarországért. A közelmúlt tanulságai Az elmúlt bő hat hónap bővelkedik a tanulságokban. Mára nyilvánvalóvá vált: az Orbán—Simicska-rezsim valódi célja az, hogy a politikai hatalmat pénzre váltsa, a vagyont pedig még több politikai hatalomra – így tovább, végtelen körforgásban. A simicskázást, ezt a minden korábbinál szervezettebb és mohóbb közpénz-elszívást a kétharmados többség törvényi rangra emelte, rendszerszintűvé tette. Ennek a törekvésnek eleinte persze útjában állt a jogállami fékek és ellensúlyok teljes rendszere. Ezért a rezsim felszámolta az alkotmányosságot, „államosította” az életünk majd minden szegletét. Pedig az orbáni állam hetente vall kudarcot: hol egy hóvihar kezelésében, hol az óvodából elballagó gyerekek beiskoláztatásában. És, ami talán a legrémisztőbb fejlemény: Orbán Viktor mára megindította Magyarország hosszú menetelését is kifelé az Európai Unióból, ahová pedig értékeink és érdekeink egyaránt kötnek minket. A korábbi politikai „világrend” másik nagy pártja, az MSZP – a megsemmisüléssel fenyegető 2010-es választási eredmény után – elismerésre méltó vezetői teljesítménnyel rendezte sorait. A szocialista párt az elmúlt három évben növelni tudta támogatóinak táborát, számuk az elmúlt néhány hónapban 1,2 milliónyi szavazó körül tetőzött. Mindez ismét az ellenzék megkerülhetetlen pártjává tette az MSZP-t. Ebben a teljesítményben kétségkívül szerepe volt annak is, hogy a párt a választók szemében következetesen demokratikus működésű szervezet tudott maradni (szemben például a kormánypárt autoriter berendezkedésével), amely az elmúlt két évtized válsághelyzetei során – legutóbb épp 2009-10-ben – rendre bizonyította: képes elsősorban a közérdeket szem előtt tartani. Ugyancsak fontos, ellenzéki fejleménynek tekintem azt, amit az általam is képviselt politikai közösség ért el ebben az időszakban. Tavaly októberi zászlóbontása után az Együtt 2014 a korábban pártot választani nem tudó, vagy nem akaró polgártársaink jelentős tömegeit tudta megszólítani és bevonni a közéletbe. A számok önmagukért beszélnek: csupán néhány hónap alatt 6-700 ezer szavazót tudtunk a céljaink mellé állítani és a magyar politikai legújabb szereplőjeként ma a demokratikus ellenzék második legnagyobb erejét képviseljük. Támogatói toborzó akciónk – a rezsim rágalomhadjárata ellenére is – 10 ezernél több aktivistát vonzott hozzánk, a magyar Facebook-közösségen belül pedig a legnépszerűbb párt lettünk néhány hónap leforgása alatt. Márciusban választási szövetséget kötöttünk a Párbeszéd Magyarországért párttal – ez a szövetségkötés egy, az igazságosság és fenntarthatóság mellett elkötelezett országgyűlési képviselői csoporttal is erősítette a korszakváltás táborát. Mindez azért különösen biztató, mert ezek az adatok arról üzennek: az Együtt 2014-PM szövetsége nem egyszerűen a demokratikus ellenzék eddig hiányzó, immár megkerülhetetlen erejévé vált, de pártként is meg tudta őrizni az „ellenzéki közös többszörös” jelleget. A világot sokféleképpen, de a kormányt ugyanúgy látó választók leginkább nálunk, középen tudnak találkozni, így az ellenzéki együttműködés motorja lehetünk. Biztató dolog megtapasztalni azt is, hogy 2012. október 23-a fordulópont hozott az ellenzéki együttműködés kérdésében: korábban még az is vita tárgya volt, vajon szükséges-e a változást akaró erők együttműködése ahhoz, hogy az Orbán—Simicska-rezsimtől meg lehessen szabadulni. Mára mindez evidencia, vita legfeljebb azon van, hogyan lehet ezt a leghatékonyabban csinálni. Nem mintha ez nem volna „életbevágó” kérdés: a nemzetközi tapasztalatok – gondoljunk csak a Radičová-kormány fiaskójára, vagy az olasz Olajfa-koalíció kudarcára – arra intenek minket, hogy nem elég győzni. Kormányozni, sőt, jól kormányozni is képesnek kell lennie az együttműködő erőknek, különben Orbán Viktor lovagol vissza a hatalomba – és félő, hogy hatalmának többé nem lesz korlátja. Az ellenzéki együttműködésnek ezért – a stabil kormányzóképességen kívül – van még egy fontos feltétele: olyannak kell lennie, hogy az garanciát jelentsen a változást akaró polgároknak: azzal, hogy nemet mondanak a 2010 utáni politikai ámokfutásra, nem kell egyúttal igent mondaniuk a 2010 előtti időszak visszatérésére is. Ez pedig épp a mai politikai helyzet egyik legfőbb sajátossága: ha nincs garancia a korszakváltásra, nem lesz esély a kormányváltásra sem. Menetrend Mind a későbbi, mind a korábbi megállapodás forgatókönyve mellett hallani olyan érveket, amelyek tiszteletet és alapos megfontolást érdemelnek. Az együttműködés azonnali bejelentése nem oldja meg az ellenzék előtt álló feladatokat, épp ellenkezőleg: előbb az ellenzék erőinek kell külön-külön megoldaniuk a maguk ügyeit ahhoz, hogy képessé váljanak az együttműködésre. Jó példa erre a két nagy ellenzéki tömb körüli szövetségesi rendszer kérdése. Azt gondolom, ebben a politikai közép időarányosan jól teljesített. Voltaképpen a tavaly október 23-án zászlót bontó Együtt 2014 története maga is e szövetségkötések története: előbb a Milla, a Szolidaritás, illetve a Haza és Haladás Egyesület kötött egymással együttműködési megállapodást, majd e három civil szervezet szövetsége alakult párttá, legutóbb pedig ez a párt kötött szövetséget a kormányváltást akaró új, zöld-baloldali erővel, a Párbeszéd Magyarországért párttal. Látható, hogy az MSZP körül is kialakulóban van egy szövetségesi rendszer. Ennek a folyamatnak vélhetően fontos állomása volt az az egyeztetés-sorozat, amelyet az MSZP kezdeményezett a hozzá szorosan kötődő, vagy belőle kivált pártok főszereplésével. Ugyanakkor tény, hogy e pártok együttműködésének intézményesülése, összetételének és szervezeti formájának véglegesedése még nem fejeződött be. A választók számára ma még aligha világos, mi a viszonya egymáshoz azoknak a politikai erőknek és szereplőknek, amelyek az MSZP-vel egyre szorosabb együttműködésben politizálnak. E szövetségi kérdéseknek a tisztázása ugyancsak időt és energiát igényel, de nem megspórolható munka egyik fél számára sem: a jó megállapodást ugyanis a demokratikus ellenzék két vezető erejének kell megkötnie egymással. Annak az MSZP-nek és annak az Együtt 2014-PM-nek tehát, amely teljes felhatalmazással és hatékonyan képviseli majd a maga politikai tömbje körül kialakult szövetségesi rendszert is. Ugyanakkor világossá szeretném tenni, hogy a korszakváltás számomra arról is szól, hogy a polgárok – nem utolsósorban a szekértábor politizálás évei alatt lassan, de tömegesen politikai hontalanná válók – bevonásával együtt határozzuk meg a korszak- és kormányváltás programját. Mi, az Együtt 2014-PM politikusai ezért a közvetlenül előttünk álló időszak legsürgetőbb feladatának azt tekintjük, hogy személyesen is eljussunk az ország minden szegletébe, elvigyük mindenhova és megvitassuk mindenkivel a pozitív fordulat reményének programját. Gyenge ugyanis az az együttműködés, hiteltelen az a korszakváltás és hátország nélküli az a kormányzás, amely úgy kér magának bizalmat, hogy nem hallgatja meg azokat, akiknek a politika már évek óta hátat fordított. Ők, az ún. bizonytalanok fogják ugyanis eldönteni a választásokat, ők a demokratikus ellenzék tartalékai. Aki nem hagy elég időt és nem tesz elég erőfeszítést az ő megszólításukra, bevonásukra, az a kormányváltás és a korszakváltás esélyeit veszélyezteti. Mindezek figyelembe vételével én – az MSZP korábbi közléseiből kiolvasható decemberi-jövő januári megállapodás helyett – azt javaslom, hogy indítsuk el már a nyáron és hozzuk tető alá még az ősszel az érdemi megállapodást! Azt állítom, hogy legkésőbb akkor együtt, egy választási koalíció képviseletében és egy színpadon kell állnia a változást akaró ellenzék ma még versengő, vagy inkább párhuzamosan építkező erőinek, vezetőinek. Tekintve, hogy az ellenzéki megállapodás számos kérdés eldöntését igényli, a lényegi pontokban meg kell állapodnunk egymással a nyár végére. Ehhez, arra van szükség, hogy a parlamenti ülésszak lezárultát követően – például június 16-a szimbolikus napján – kezdjük meg egymással a kétpárti tárgyalásokat. Kezdjük azzal, hogy írásba foglaljuk, „kőbe véssük” a korszakváltás alapelveit – garanciát adva ezzel a változást akaró polgároknak, hogy támogatásukkal valóban megváltoztatjuk a magyar politikai kultúrát – ezt követően pedig folytassuk a szakpolitikai programok összeillesztésével. Végül jussunk megállapodásra a személyi kérdésekben, így – a többi között – a miniszterelnök-jelölt személyében is. Előbb az elvek, aztán a programok, végül a személyek – ebben a sorrendben. Mindezt el kell végeznünk ahhoz, hogy október 23-án – azon a napon, amely nemcsak ’56 emlékezete, de a köztársaság születésnapja miatt is nemzeti ünnepünk –, immár minden kérdést lezárva ünnepelhessünk együtt és hívhassunk minél több választópolgárt a korszakváltó szövetségbe. Emlékeztesse október 23-a történelmi dátuma Orbán Viktort arra: az új politikai korszak egyben visszatérést jelent a szabad Magyarország azon hagyományaihoz is, amelyek megteremtésében egykor részt vett, és amelyeket az elmúlt három évben éppen ő árult el! A jó megállapodás feltételei és közös nevezői Az elmúlt hónapok ellenzéki működése alapján bízvást kijelenthető, hogy az érdemi támogatottsággal rendelkező demokratikus ellenzéki erők – bár sok mindenben karakteresen mást gondolnak a világról – négy fontos dologban egyet tudnak érteni: Az Orbán—Simicska-rezsimet fel kell számolni, a rezsim politikai fegyvereként használt Orbán-kormányt le kell váltani. Új politikai, korszakot kell indítani Magyarországon, hogy ne termelődjenek újra azok a közéleti viszonyok, amelyek lehetővé tették a mai rezsim kialakulását. Felelős gazdaságpolitikára van szükség, amely fenntartható növekedési pályára tudja állítani a magyar gazdaságot. Új szolidaritási szerződés kell kötni a magyar társadalom stabilitása és gyarapodása érdekében. Ha az alapelvekben megállapodtunk, ezeket programmá kell fogalmaznunk, majd meg kell állapodnunk részint a választás technikai részleteiben, részint pedig a politikai-személyi dilemmákban is. Melyik választókerületben ki legyen az az egyetlen(!) jelölt, akit a két ellenzéki tömb választási koalíciója indít? Mi szolgálja jobban a győzelem esélyét: a közös lista, vagy az, ha külön listákon indulunk, erős koordinációval? Ki legyen a miniszterelnök-jelölt? Álságos volna, ha éppen ez utóbbi kérdésről nem írnék az általam kívánatosnak tartott politikai menetrend kapcsán. Következetesen ugyanazt az álláspontot képviselem ebben a kérdésben. A jelölt személyét az Orbán Viktorral szembeni győzelem kivívására, a jó kormányzás és a korszakváltás megvalósítására való képességeknek együttesen kell meghatározniuk. Sokféle választót – meglévőt és megnyerendőt – kell megszólítani és egy táborba szervezni, ezért ezt a döntést is a koalícióra lépő erőknek közösen, a választók akaratának minél alaposabb ismeretében kell meghozni. Ezt a megközelítést igaznak és fontosnak tartom általában is: ha a két ellenzéki tömb együttműködésének legfontosabb kérdéseit a politikai elit egymással kötött paktumai, alkui határozzák meg, elveszíthetjük a korszakváltással kapcsolatos hitelünket, és azzal elveszíthetjük a kormányváltáshoz szükséges támogatottságunkat is a változást akaró polgárok között. Az ellenzéki együttműködés kulcskérdéseinek eldöntésében olyan megoldásra kell törekednünk, amely a polgároknak minden korábbinál nagyobb beleszólást biztosít. Félő, ha nem ily módon járunk el, még az eddig megnyert szavazóink is elfordulhatnak tőlünk. Ha nem nyújtjuk a valóságos együttműködés reményét, ha nem látják a győzelem esélyét és nem kínáljuk nekik az együttműködésben való érdemi részvétel lehetőségét, akkor elcsüggednek és elhagynak majd minket. A már eddig támogatásunkra gyűlt szavazótábor erős és tekintélyes, de még nem elegendő a győzelemhez. Túl sokan fordultak el a közügyektől, a politikától eddig is, mert túl sokan érezték-érzik úgy, hogy a politika elfordult tőlük: az elit önmagával van elfoglalva, a politika elszakadt a valóságtól. Mára azonban a társadalom többsége, így az ún. bizonytalanok többsége is kormányváltást akar. Magyarország választóinak többsége tehát változást akar, ezért Magyarország választóinak többsége ellenzéki együttműködést sürget. Ilyen kényszerek, adottságok és elvárások közepette minden demokratikus ellenzéki erőnek megkerülhetetlen felelőssége, hogy önérdekét, ambícióit a közös céloknak rendelje alá. A mai bizonytalanok tömegének egy tekintélyes része a közügyek iránt igenis érdeklődő, az ország jövőjéért aggódó polgártársunk. A régi politika kínálata azonban nem vonzza, vagy egyenesen taszítja őket, az új alternatívákat pedig még nem ismerik. Vesztesei Orbán Viktor és Simicska Lajos rezsimjének, változást akarnak, de politikai hontalannak érzik magukat. Kötelességünk felkeresni, megszólítani, bevonni őket. Feladatunk, hogy reményt és erőt adjunk nekik. Őértük is kell a korszakváltás, nélkülük pedig egyenesen lehetetlen. Bajnai Gordon

Bajnai valszeg abban reménykedik, hogy 2 hónap múlva hasonló nagyságú szavazó bázissal rendelkeznek majd. Én is remélem. :) Egy 4-4% mondjuk rendben is lenne...

Zsóti! Flash Gordonkának fontos találkozói vannak, bár, ezeken a találkozókon ott lesz a motoros akrobata Attila is, tudod, a WJC- a Zsidó Világ-Kongresszus Plenáris Ülése, máj. 5-7., ott biztosan eldől ez-az, és az is valószínű, hogy a European Jewish Congress tervez még néhány anti-Magyarország akciót Brüsszelben, Strasbourgban, ki kell várni azt a fránya két hónapot. Már nyár lesz, uborkaszezon, akkor jön el a ti időtök. Türelem Zsóti, ne pattogj má'! Fitneszezzél! Tanulj bikicsunájozni, labdát adogatni, vagy csak áztasd magad a meleg vízben valamelyik Wellness hotelben. Csak van egy alternatív Sirály center, ahol szervezkedhettek arra a két hónapra?! "The Siraly Jewish culture centre will now be shut down on April 3, Budapest Mayor Istvan Tarlos told Hungary’s MTI news agency on Sunday. Marom, the Conservative Jewish youth group that runs the centre, was therefore able to host its Passover seder and a weeklong Passover Jewish culture festival there this week. The leaders of Hungary’s umbrella Jewish organization, Mazsihisz, an EJC affiliate, wrote to Tarlos last week urging that the eviction order be delayed until April 3 so that Passover observances, including Marom’s community seder, could go on."