Gerő András: A Horthy-éra neveit miért nem tiltják be?

2013. április 27. 11:30

A történész szerint a Horthy-rendszer nem volt diktatúra, de felszámolták a jogegyenlőséget, így utcát sem lehetne elnevezni jeles alakjairól.

2013. április 27. 11:30

Az Index információi szerint a történészek attól félnek, hogy hiteltelenné válnak a hatalom kiszolgálásaként is értékelt utcaátnevezési ügyek miatt. Gerő András ennek kapcsán – az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendégeként – elmondta: „Örülök neki, ha igaz ez a hír, hogy az Akadémia Történettudományi Osztályán volt egy ilyen vita, diskurzus”.

Gerő elmondta, hogy ő már márciusban írt egy cikket a Galamusra arról, hogy miért problematikus az utcaátnevezési ügy – „beleértve az Akadémia szerepvállalását”. „Ez a törvény hibás, rossz. (…) A törvény az egyik felében önkényuralmi rendszerről beszél, másik felében önkényuralmi rendszerekről. Egyesszám, többesszám. Hát most hány önkényuralmi rendszer volt a huszadik században Magyarországon?” – tette fel a kérdést Gerő.

Itt van a Horthy-éra. Az nem volt egy önkényuralom, nem volt diktatúra klasszikus értelemben, de a jogegyenlőséget felszámolta. Na most: demokratikus jogállam eszmeiségéhez hogy illik egy olyan történelmi tradíció, amelyik felszámolja a demokratikus jogállam alapját, a jogegyenlőséget?” – indokolta kérdéssel Gerő azon kijelentését, hogy a törvény alapvetően elhibázott.

Összesen 188 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Text adósság
2013. augusztus 06. 01:53
Gerő elvtárs, most magyarázzam el neked, hogy olyan vagy mintha egy amerikai akarná megmondani Vietnamban hogy ne legyen Napalm utca, Ötmillió vietnami halott utca. Az ellenséget sehol nem kérdezik meg az utcanevekről. Elvesztettétek a szovjet csapatotokat Gerő elvtárs, így jártatok szerintem ez Wallemberg bosszúja a túlvilágról Prutty!
Burkus Gordon
2013. augusztus 06. 01:43
Otthon rendezkedjél Gerő. Mostmár van hol.
Text adósság
2013. augusztus 06. 01:10
Inkább olyan utca neveket kellene adni ami a ti dicsőségeteket hirdeti, Gerő elvtárs! Pl. Nyugdíjfelező panamai reform utca, Szegény utca, Fizessenek a gazdagok utca, Itt mindenki gazdag utca. Kilőtt 16 szem utca, Leesett azonosító utca, 22.000 milliárd utca IMF utca, Pénzes zsák utca Szar az arany váltsuk át papíra utca, HajdúBÉT utca, Gergényi Péter Budapest díszpolgára utca, Kitüntette Demszky utca, Novanvózsat utca, 500 milliós antiszemita kutatás utca, Modern mesék rajzfilm utca, Svájci Frank kölcsön utca, Viszik a bankok a házad utca. Prutty!
Next adósság
2013. április 29. 20:16
Szerintem sem szabadna Horthy éra neveiről utcát elnevezni. Inkáb az adósságotokról kellene utcát elnevezni, Bandika amit ti ókos előrelátással csináltatok, hogy mindenki emlékezzen rátok ókosokra. 21.769 milliárd utcát lelehetne elnevezni ha forintonként emelkedne az utca név, Bandus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!