Gaudi-Nagy Tamás elmondta: ebben a konkrét ügyben azt várják, hogy az eljárás törvényes keretek között folyik tovább, és mielőbb megszüntetik a magyar fiatalok indokolatlan őrizetben tartását. A szülők arról is beszámoltak Gaudi-Nagy elmondása szerint, hogy a rendőrség házkutatást tartott a magyar fiatalok otthonában, és régi magyar térképeket, könyveket, magyarságjelképeket foglalt le tőlük. E tárgyaknak semmi közük nincs a szóban forgó bűncselekményekhez. Ez az akció is azt bizonyítja, hogy magyarellenes hangulatkeltés zajlik ott. A szerb hatóságok azt a látszatot igyekeznek kelteni, mintha Temerinben valamilyen felforgató magyar szervezet etnikai ellentéteket akarna szítani – szögezte le a képviselő.
Hozzátette: ennek a tényfeltáró útnak a tapasztalatait meg fogják osztani az Európai Unió bővítési biztosával és az Európa Tanács emberjogi főbiztosával. Baráth Zsolt szintén jobbikos képviselő az MTI-nek nyilatkozva elmondta: elérték a céljukat az úttal, de az ügy nincs lezárva, a parlamentben interpellálni fogja a Külügyminisztériumot arról, hogy milyen lehetőségei vannak a helyzet rendezésére a szerb társminisztériummal a magyar kisebbség érdekében.