Fidesz: Szanyi bemutatott, mondjon le!

2013. március 18. 17:06

Szanyi Tibor az Országgyűlés hétfői ülésén az általa elmondott interpellációt követően középső ujját felfelé tartva „bemutatott” a kormánypárti padsorok felé, ezért a Fidesz szerint vissza kell adnia a mandátumát – jelentette ki a kormánypárt frakcióigazgatója hétfőn, újságírók előtt.

2013. március 18. 17:06

Balla György egy fényképet is megmutatott a tájékoztatóján, amelyen látszik, ahogy Szanyi Tibor az interpellációjának elmondása után már leült a helyére és a bal kezével, a középső ujját felfelé tartva a kormánypárti padsorok felé int. A fideszes politikus szerint teljesen mindegy, hogy az MSZP-s politikus kinek szánta a mozdulatot, mert „egy parlamenti képviselő, a parlament üléstermében ilyen ordenáré módon nem viselkedhet”. Balla György hozzátette: Szanyi Tibor „nem először tesz, vagy mond vállalhatatlan dolgokat (...) de ez az ízléstelenség, ordenáré viselkedés még tőle is meglepő”.

A Fidesz szerint az esetet követően Szanyi Tibornak „kellene levonni a szükséges konzekvenciákat”, vagyis visszaadnia a mandátumát, de ha ezt nem teszi, akkor az MSZP-nek és Mesterházy Attilának kell eldöntenie, hogy vállalja vagy elutasítja a képviselője magatartását. Balla György hangsúlyozta: ha Szanyi Tibor képviselő marad, akkor ezzel nemcsak ő, hanem valamennyi szocialista képviselő vállalja ezt a viselkedést.
 

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr.Falafel
2013. március 19. 17:53
Nácikoknak szabad bemutatni.
Next adósság
2013. március 19. 17:45
Á, nem is mutatott be, csak azt mutatta meg, hogy egy fél órával előbb egy lyuk volt a középső ujján de már csak a szaga maradt meg, véletlenül beleült. Hümm!
kövérlaca
2013. március 19. 17:35
A Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz követeli, hogy a kormány csökkentse az alapvető élelmiszerek áfáját 5 százalékra – jelentette ki Semjén Zsolt, a KDNP elnöke mai sajtótájékoztatóján. A pártelnök szerint elvárható, hogy a szocialista párt – nevéhez híven – a szegények, a nehéz helyzetben lévők mellé álljon, a KDNP a keresztényszociális gondolat alapján küldetésének tekinti, hogy az elesettek, és rászorulók érdekeit képviselve elérje az áfa mérséklését.
=nessuno=
2013. március 19. 00:06
Zagyva szalonképesebb, ugye?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!