Somodi Jánosné, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) politikusa elmondta, az egyeztetésen mindenekelőtt a fiatalok, az ötvenöt éven felüliek, továbbá a gyeden és gyesen lévők érdekeit képviselik. Árok Kornél, a Szövetségben Együtt Magyarországért Párt vezetője közölte, az egyeztetésről most távol maradt két szakszervezeti konföderáció tagszervezeteivel, valamint más ágazati érdekképviseletekkel is egyeztetni kívánnak a jövőben. Kordás László, a Közmunkás Szakszervezet nevében azt mondta, nagyobb jogi védelmet kívánnak biztosítani a közmunkásoknak, emellett szeretnénk elérni, hogy bérezésük fokozatosan közelítsen a minimálbér felé.
Tájékoztatásuk szerint a pénteki egyeztetésen Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke, Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke, Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke és Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke vett részt, míg Gaskó István, a Liga Szakszervezetek vezetője, valamint Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke nem tett eleget meghívásuknak.