Nem enyhített Hajdú László ítéletén a Kúria

2013. január 10. 13:48

Elutasította a móri bankrablással korábban megvádolt, de jogerősen felmentett és más bűncselekmények miatt elítélt Hajdú László felülvizsgálati kérelmét csütörtökön a Kúria, és hatályában fenntartotta a vele szemben kiszabott, 15 évig terjedő szabadságvesztésről szóló ítéletet.

2013. január 10. 13:48

A felülvizsgálatot Hajdú László védője, Kamarás Géza szerint az indokolta, hogy – mint azt a tárgyaláson is kifejtette – az első- és másodfokon eljáró bíróságok nem tettek eleget indokolási kötelezettségüknek. Szerinte az ügyre „rányomta a bélyegét” a móri ügy, a hatóságok csak erre koncentráltak, más bűncselekmények „felett átmentek”, és nem törődtek olyan körülményekkel, amelyek lényegesek a történtek megítélése szempontjából. Az ügyészség képviselője ugyanakkor a védő által vitatott körülményekre válaszul azzal érvelt, hogy harmadfokú eljárásban nincs lehetőség az első- és másodfokon eljáró bíróságok által megállapított tényállás vitatására.

Kaiser Edét és Hajdú Lászlót több rablással is megvádolták, illetve elítélték. Ebben az eljárásban a vitatott bűncselekmény egy budaörsi pénzszállító ellen 2001 szeptemberében megkísérelt rablás volt. A helyszínen közlekedési balesetet színlelt Hajdú László, ekkor Kaiser Ede fegyverrel rálőtt a pénzszállító férfira, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A felülvizsgálati eljárásban Hajdú védője vitatta azt a körülményt, hogy Hajdú László milyen körülmények között adta a fegyvert Kaisernek, és azt is, hogy tudott volna arról, Kaisernél ott a fegyver, illetve azt használni is fogja. Hajdú László az utolsó szó jogán azt mondta: ahogy nem volt köze a móri bűncselekményekhez, nem volt köze az emberölési kísérlethez sem.

Az eljáró bíró ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a korábban első fokon eljáró bíróság rögzítette: a felek megállapodtak abban, hogy lopást színlelnek, ezt Hajdú is elismerte, de nem zárták ki annak a lehetőségét sem, hogy a szállított pénzt akár a sértett élete árán is megszerzik, ezért is vittek magukkal hangtompítós fegyvert. A bíró szerint ez a tényállás része, ezek alapján Hajdú nem lepődhetett meg azon, hogy Kaiser fegyvert rántott. Mivel sem a tényálláson, sem a bűncselekmény minősítésén a Kúria nem változtatott, nem enyhített a kiszabott szabadságvesztésen.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!