LMP: 4,3 milliárdot akar kiszivattyúzni a költségvetésből a kormány

2013. január 11. 11:44

Teljesen feleslegesen fordított milliárdokat a kormány a Nemzetstratégiai Intézetre és a Friends of Hungary Alapítványra az ellenzéki párt szerint. Úgy vélik, a 4,3 milliárd forinttal a saját oldalára akarja állítani a határon túli magyarokat.

2013. január 11. 11:44

Az LMP szerint a kormány teljesen feleslegesen fordított milliárdokat a Nemzetstratégiai Intézetre és a Friends of Hungary Alapítványra. A kormány ezzel 4,3 milliárd forintot akar kiszivattyúzni a költségvetésből, hogy azzal a saját oldalára állítsa a határon túli magyarokat – véli az ellenzéki párt. Dorosz Dávid pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a tavalyi év utolsó időszakában 1,3 milliárd forintot költött a romániai Magyar Polgári Párt volt elnöke, Szász Jenő által vezetett Nemzetstratégiai Intézet és – szavai szerint – hárommilliárdot az amerikai székhelyű Friends of Hungary Alapítványra. A nemzeti összetartozás bizottság tagja azt mondta, a Nemzetstratégiai Intézetnek „elvben” az feladata, hogy határon túli magyarokkal kapcsolatos kutatásokat végezzen, azonban felesleges volt az intézet felállítása, mert már vannak ilyen intézmények és azok eredményesen végzik a munkájukat.

Az LMP-s képviselő szerint az erre költött 1,3 milliárd forint semmi másra nem jó, csak „Szász Jenő és a Fidesz más cimboráinak kifizetésére”. Hozzátette, hogy az MPP volt elnöke „bukott erdélyi politikusként többször próbálta a Fidesz utasítására megosztani az erdélyi magyar közösséget” és legyőzni az RMDSZ-t. Amikor ez nem sikerült ki kellett vonni őt az erdélyi hadszíntérről és ki kellett valamivel fizetni – fogalmazott, kijelentve: Szász Jenőnek semmilyen olyan szakmai tapasztalata nincsen, ami feljogosítaná az intézmény vezetésére, ezért a kinevezésével az Orbán-kormány megalázta azokat a szakmai szervezeteket, akik ennek az 1,3 milliárdnak a tizedéből végeznek sokkal jobb munkát. Dorosz Dávid ugyanígy feleslegesnek tartja a Friends of Hungary nevű alapítvány felállítását. Szerinte annak céljai homályosak, szervezeti felépítése nem ismert és azt sem lehet pontosan tudni, hogy mivel fog foglalkozni. A politikus elmondta, hogy az ügyben írásbeli kérdéssel fordult Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez, de – állítása szerint – arra csak egy semmitmondó választ kapott.

Hozzátette, hogy az Egyesült Államokban bejegyzendő szervezetről szóló egyetlen utalást Kumin Ferenc nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tette, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) egyik ülésén. Eszerint az alapítványnak többek között az is célja lesz, hogy bemutassa az igazságot a magyar kormányról. „Azaz kampánytevékenységet fog folytatni” – mondta Dorosz Dávid, aki szerint mindez azt sejteti, hogy a Fidesz hárommilliárd forintot akar kivenni a költségvetésből, hogy ebből a határon túli magyarokat maga mellett mozgósítsa. „Ez egy rosszul álcázott, pancser pénzszivattyú”, amelynek egyetlen célja, hogy a Fidesz 2014-ben a hatalomban tudjon maradni – értékelt.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bini
2013. január 11. 17:25
Csak a Tom Lantos alapitványt tudnám feledni.
kommenter
2013. január 11. 15:52
ebből a pénzből meg lehetne menteni azokat az iskolákat amik most bajba kerültek az eszetlen állímosítás miatt. igen, igen, tudom, hogy onnan viszont nem lehet visszajuttatni a fidesz pénztárba a pénzt, ezért kell egy stróman és egy fantomszervezet
freehckr
2013. január 11. 14:39
Hát persze, minden felesleges ami a magyarok határon inneni és túli összefogását, együttműködését segíti elő. Helyette inkább a cigányaitokra kellene költeni, vagy a zsidóitokra még valamilyen kárpótlást... nem?! A 2014-es választásoknak már igen sok tétje van, többek közt az egyik legfontosabb, hogy az Új SZDSZ-t is ki kell vágni a magyarok országgyűléséből, ahogy a régi hazaáruló elvtársaikkal tettük.
OrangeOrder
2013. január 11. 12:29
Ásít. Csillebércre nem sajnáltátok a pénzt, mi? Ők a ti oldalatokra álltak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!