A szeptembertől érvényes kerettantervek alapján az már most biztos, hogy a nyolcosztályos gimnáziumok ötödik és hatodik évfolyamán kötelezően bevezetik a „latin örökségünk – az európai műveltség latin alapjai” nevű tantárgyat, hetedik évfolyamtól pedig választható idegennyelv lesz a latin, legalábbis egyelőre – írja az Eduline.
A tanterv összeállítói szerint a latin nyelv tanulása közben „változatos módon fejlődnek a tanuláshoz szükséges készségek, képességek, ismeretek és attitűdök. Ezek megalapozzák a tanulókban a közjóra, a nemzeti és társadalmi összetartozásra való törekvést. A tanulók a római irodalommal való ismerkedés közben találkoznak az egyéni és a közösségi célok összhangjával és feszültségével, így az együttműködési formák keresése iránti igény is erősödhet bennük”.