Konrád György szerint a jövő a „politikai unió vagy a barbárság”

2013. január 31. 09:49

Neves értelmiségiek közös nyilatkozatban szólítják fel az európai politikusokat az európai integráció szorosabbra fűzésére. Konrád György, a kiáltvány egyik aláírója a német-francia Arte televízióban is beszélt elképzeléseiről.

2013. január 31. 09:49

Umberto Eco író és Julia Kristeva filozófus mellett Konrád György is aláírta a francia Le Monde-ban és a spanyol El País-ban megjelent politikai nyilatkozatot – írja a Heti Válasz. A neves értelmiségiek által szignált dokumentum Europe ou Chaos? néven is ismert, eszerint az Európai Unió jövője csakis a szorosabb integráció felé mutathat, máskülönben a barbárság időszaka köszöntene be. Az aláírók szerint „Európa nem válságban van, hanem éppen haldoklik”, és a kiutat a populizmusok és a kirekesztő ideológiák gyűrűjéből csakis a gazdasági illetve a politikai unió jelentheti.

A nyilatkozat kapcsán Konrád a német-francia Arte televíziónak elmondta, ma egy „transznacionális integráció” van folyamatban az Európai Unióban, és ez jelentősen megkönnyíteni a nemzeti eszméken való túllépés lehetőségét.

A Jobbikra vonatkozó kérdésre Konrád azt felelte, „ez egy kicsi párt”, hatalmon pedig a Fidesz van, aminek a politikája a konzervatív és a radikális jelzőkkel illethető. A Jobbik szerinte egy szélsőjobboldali, neofasiszta párt.

Az író szerint a legnagyobb veszélyt Európára jelenleg az iszlamizmus jelenti – ezt a „harmadik totalitarizmusnak” nevezte a kommunizmus és a nácizmus után.

Az Arte televízió is összefoglalta az európai egységesülésre veszélyes folyamatokat, melyek közt Cameron népszavazási kezdeményezése, a görög Arany Hajnal párt megerősödése, a francia Nemzeti Front sikere, Berlusconi aktivizálódása és Bayer Zsolt cigány-ellenes cikke kapott helyet.

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fofo
2013. február 05. 12:59
Szerintem - és Európa meg a nagyvilág szerint - viszont ti vagytok valami félázsiai származék, átmenet a majom és az ember között: még nem ember, de már nem is állat. Nos ettől kell félni, nem a nácizmustól. És még csodálkoznak, hogy utálják őket! Én ugyan nem éltem a háború előtt, de ha ezek akkor is így beszéltek, volt okuk a náciknak.
Tündér_Lala
2013. február 01. 09:49
Tökéletesen reprezentálja, amikor valaki fordítva ül a lovon. Európa haldoklik ? Igen így van. A miért a kérdés. Mi különbözteti meg azt az állítást, hogy "az iszlám a legfőbb veszély Európára" attól, hogy "a zsidóság a legfőbb veszély európára" ? Miközben mindkettő mellett lehet érveket és ellenérveket felsorakoztatni egyik sem igaz. Mert Európára a legnagyobb veszélyt éppen az a fajta liberalizmus jelenti, amelynek a szerző harcos képviselője. Többek között mert veszlyét addig és annyira jelentenk, amennyire megengedik nekik a társadalmak. Konrád pedig éppen ezeknek a társadalmaknak a szétverésén munkálkodik, hagyományaiban, vallásában, közösségeiban. (Ha valaki nem tud egy szűkebb közösség keretei között gondolkodni - család, városi patriotizmus, nemzet - nem bírja elviselni annak kötöttségeit (miközben előnyeizt azért élvezni szeretné), akkor miből gondolja bárki, hogy jó európai lenne, hiszen annak is egy közösségnek kellene lennie. Az emberiségről már nem is beszélve. Egy nagyobb közösséghez tarozáshoz, a kissebb közösségeken keresztül vezet az út és a különféle közössségek érdekeinek az egyeztetésén és összehangolásán keresztül.
Next adósság
2013. február 01. 07:37
Javítás! Gyurikám nem értettetek hozzá mint a Bajnai a libákhoz. Idevezet az ÁVH, az SZDSZ,meg az IMF kölcsön. Hümm!
Next adósság
2013. február 01. 07:24
Gyurikám nem értettek hozzá mint a Bajnai a libákhoz. Idevezet az ÁVH, meg az IMF kölcsön. Hümm!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!