Kaposvár vásárlással mentené meg a Kométát

2013. január 07. 19:22

Kaposvár önkormányzata kész kétmilliárd forint értékben tulajdonrészt vásárolni a Kométa '99 Zrt.-ben annak érdekében, hogy ezzel biztosítsa a húsipari cég hosszú távú, biztonságos működését, az ötszáz dolgozó munkahelyét és mintegy négyszáz beszállító megélhetését.

2013. január 07. 19:22

Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatón közölte: az önkormányzat feltételekhez köti a tulajdonrész vásárlását, éspedig ahhoz, hogy a cég egymilliárd forintos tőkeemelést hajtson végre, továbbá a sertésbeszállítók követelésük egy részével – tulajdonrészért cserébe – ugyancsak járuljanak hozzá a gyár megmentéséhez.

A kétmilliárdos tőkejuttatás további feltétele, hogy a Kométa vezetése állapodjon meg a Magyar Fejlesztési Bank ingatlanbefektetéssel foglalkozó leányvállalatával a gyár bővítéséről, ami lehetővé tenné újabb munkahelyek létrehozását – mondta Szita Károly. Megjegyezte: a város tulajdonosként beleszólást és döntési jogosultságot is kér a vállalat irányításába.

„A város elsődleges célja az, hogy az a kilencszáz ember, akiknek megélhetése a húsipari cégtől függ, a jövőben is munkából tartsa fenn családját segély helyett” – hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: az önkormányzat a stabil működés és az akár foglalkoztatásbővítő fejlesztések reményében segít a Kométa '99 Zrt.-nek a válság leküzdésében.

Jelenleg folynak a jogi előkészületek és a cég felértékelése, a jövő héten pedig a város közgyűlése dönthet az ügyben – közölte a polgármester.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2013. január 08. 00:26
Fizetőképes kereslet hiányzik leginkább itthon...
gross
2013. január 07. 20:46
Lehetséges, hogy hosszútávon működőképes az üzleti modell, csak átmeneti likviditási gondok és/vagy a beruházásokhoz szükséges tőke hiányzik. Ebben az esetben lehet jövője a cégnek. Folyamatos veszteségpótlásra nincs lehetőség a versenyjog alapján, káros is lenne.
Soma
2013. január 07. 20:18
Nahát. Ezt engedi az EU. A Gyulai Húskombinát megmentését nem engedi. Hogy milyen jó nekünk! Nekünk csak egyet kell teljesítenünk: Meg kell venni a lejárt szavatosságú büdös húsokat , aztán még azt is megmondják, hol szabad feldolgozni, hol nem. Demokratáink kihúzhatják magukat!
Rücsök
2013. január 07. 20:11
Építjük a szocializmust, életképtelen cégekbe öntjük a pénzt. Elvtársak ez a modell egyszer már megbukott, most miért sikerülne?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!