Elszegényíti az országot a kormány Bajnaiék szerint

2013. január 19. 18:08

A Haza és Haladás Egyesület felszólítja a kormányt, hogy csökkentse a vállalkozók minimálbérre rakódó terheit, növelje a munkanélküli segély időtartamát három hónapról legalább hat hónapra és módosítson az egykulcsos adórendszeren.

2013. január 19. 18:08

A Haza és Haladás Egyesület felszólítja a kormányt, hogy a minimálbérrel kapcsolatos végtelenített hazugságok helyett hagyjon fel azzal a politikával, amely Magyarországot elszegényíti és a gazdaságot az idén is zsugorodásba taszítja - közölte a Bajnai Gordon vezette egyesület a fideszes Puskás Imre szombati kijelentéseire reagálva az MTI-vel.

Az egyesület szombati közleményében az elhangzottakra reagálva azt írta: „A Fidesz minimálbér-emelésnek látszó csökkentést hajtott végre, hiszen a vállalkozók terhei valóban az elviselhetetlenség szintjéig emelkedtek, a fizetési boríték azonban vékonyabb lett, mint a válságkezelő kormány idején volt.” Hozzátették: ez a politika képtelen egymillió új munkahelyet teremteni sőt, azonnali változtatásra van szükség ahhoz is, hogy legalább ne szüntessen meg 50 ezer létező munkahelyet.

Éppen ezért a Haza és Haladás Egyesület felszólítja a kormányt, hogy csökkentse a vállalkozók minimálbérre rakódó terheit, növelje a munkanélküli segély időtartamát három hónapról legalább hat hónapra és módosítson az egykulcsos adórendszeren.

Összesen 340 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
burgerking
2013. január 20. 16:51
Államvagyonpusztító hitvány férgek mind.
burgerking
2013. január 20. 16:35
Szánalmas ország, melynek nincs ország vezetésére alkalmas rétege. Ilyen vityka, meg ocsmánycsótány, meg libatolvaj és társai. Maffia jobb és balkeze. Meneküljön, aki teheti.
start
2013. január 20. 14:25
Milyen sok lájkot kapott hirtelen a cikk. Biztos beregisztrált több néven pár bajnaitroll.
USsange
2013. január 20. 10:04
"Export-import arányba kellene legalább lenni, de nagyon nincs így, pedig az még mindig csak nulla!" Hülyeséget nem kellene beszélni. Szerintem nézz kevesebb atv-t. :) "A 2012. január-májusi kivitel értéke 9792 milliárd forint (33,08 milliárd euró), a behozatalé 8961 milliárd forint (30,254 milliárd euró) volt."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!