A Jobbik szerint az Ab kimondta az igazságot

2013. január 04. 17:28

Dúró Dóra úgy véli, „minden épeszű ember” ezt a döntést várta az Alkotmánybíróságtól.

2013. január 04. 17:28

A Jobbik szerint az Alkotmánybíróság a választási eljárási törvényt érintő döntésével kimondta az igazságot, és a Fidesz reagálásából úgy tűnik, hogy ez győzni is fog. Erről Dúró Dóra beszélt pénteki sajtótájékoztatóján. A Jobbik szóvivője szerint „minden épeszű ember” ezt a döntést várta az Alkotmánybíróságtól. Az ellenzéki párt pedig most azt várja a Fidesztől, hogy nevezze meg a politikai felelősöket az ügyben – tette hozzá.

A jobbikos politikus közölte: az Ab a Fidesz érvelését is megsemmisítette, és kimondta: nem igaz, hogy nem lehet különbséget tenni a Magyarországon élő és a magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok között. Hangsúlyozta, a Jobbik támogatja a magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok előzetes regisztrációját. Hozzátette: az Ab érvelése nem új, hiszen a választási eljárásról szóló törvény parlamenti vitájában az ellenzéki pártok is folyamatosan ugyanezt mondták.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Soma
2013. január 05. 06:11
Dórika! Ha valaha is jót akarnak ennek az országnak, akkor tessenek már a Sukoró-ügyet hajtani . Egy öltést nem tesz, hogy regisztrál-e a meglopott állampolgár, vagy sem!
bagira
2013. január 04. 19:21
Választáskor az mszp dk ludmilla lmp összeborulnak mint a kocsma előtt a kerékpárok.
bagira
2013. január 04. 18:45
Ujjong a balodal a csalás lehetőségét az AB megadta AB politikai döntést hozott .Gyakolatilag az alkotmány támadását nem most kezdte Solyom kezdte el a kirakat párt.
bagira
2013. január 04. 18:32
AB bizottság eltörülte a választási regisztrációt semmi érdekes nem történt.Ugyan ugy megyünk szavazni , esetleg jobban figyeljük a jobbikot ludmillát dkt mszpt hogy csalásásokkal ne győzzenek ,ezért a Fidesz dolgozzon ki olyan választási eljárást hogy csalókat sulyos börtönnel büntessék ,vagy a ne lehessen romlott ételekkel a választókat befolyásolni .Regisztráció csupán a csalás megakadályozásdát szolgálta voln..Tanulság ebből hogy az AB együtt működik a baoldallal a választási csalást elő segíti,az AB bizottság sőt nem pártatlan nem független ezzel kiderült
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!