Pánik a Tiszánál? Megbukott a Sulyok-terv, egymásnak eshettek a kormányban

Radikálisok és mérsékeltek között zajlik a küzdelem.

A Himnusszal kezdődött a fővárosi Kossuth téren a Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstráció. A rendezvényen Rogán Antal, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is felszólal.
Kevéssel vasárnap délután negyed négy után a Himnusz elhangzásával megkezdődött a fővárosi Kossuth téren a Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstráció, amelyet a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői kijelentése elleni fellépésül a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány facebookos kezdeményezésére – a közösségi oldalon olvasható információk szerint – a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezett. A rendezvényen Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője és az Együtt 2014 Választói Mozgalom nevében Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a bejegyzés alatt álló Haza és Haladás Egyesület első embere is felszólal.