Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

Idén is a nemzetgazdasági tárca javaslatára fogadta el a legtöbb törvényt az Országgyűlés, Matolcsy György a 225 megszavazott jogszabály ötödét kezdeményezte. A Ház tízszer módosította a költségvetést és háromszor az alkotmányt. Ellenzéki javaslatból nem lett törvény.
A Ház a rendszerváltás óta idén alkotta meg a legtöbb jogszabályt, tízzel többet, mint az előző évben. A 225 törvény kétharmadát a kabinet kezdeményezte. A parlamenti honlap adatai szerint csakúgy, mint tavaly, idén is a Nemzetgazdasági Minisztérium volt a legaktívabb: a 155 kormányzati előterjesztésből 46-ot jegyzett. A 2013-as büdzsé mellett Matolcsy György nevéhez fűződik az idei költségvetés tíz módosítása közül négy, az első alkotmánymódosítás, a pénzügyi tranzakciós illeték, a távközlési, a biztosítási és a közművezeték-adó bevezetése, továbbá a munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó intézkedések, a jegybanktörvény módosítása, valamint a kisvállalati adóról szóló előterjesztés. A gazdaságit a közigazgatási és igazságügyi tárca követi a sorban 28 indítvánnyal. Az új büntető törvénykönyvön kívül a médiatörvény módosítását és a pénznyerő automaták betiltását is a Navracsics Tibor vezette minisztérium kezdeményezte.