Az MSZP-s Steiner Pál az alkotmányügyi bizottság vitájában egy szocialista kapcsolódó módosító indítványt ajánlott a kormánypártiak figyelmébe, amelyben a pénzbírság lehetősége nem, a szó megvonásának joga viszont szerepelne, valamint rögzítenék azt is, hogy a „nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság más, az emberi személyiség lényegi vonásán alapuló csoportjaihoz tartozás miatti gyűlölet keltésére irányuló kijelentéseket” szankcionálhatná az ülést vezető elnök.
A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás kijelentette: minden olyan javaslatot elutasítanak, ami a képviselői véleménynyilvánítási szabadságot korlátozza. Szerinte a Gyöngyösi Márton felszólalása miatt kialakult „hisztéria” arra utal, hogy vannak olyanok, akik a demokrácia intézményrendszerét másként szeretnék működtetni, és ki akarnak zárni olyan véleményeket a parlamentből, amelyek részei a közgondolkodásnak. A képviselő szerint ez a népképviseleti rendszer drasztikus korlátozásához vezet, és sérti azokat a választópolgárokat, akik a Jobbikra szavaztak. Steiner Pál jelezte: nem akar Gaudi-Nagy Tamással vitába bocsátkozni és kijelentette: „aki listázni akarja a zsidókat, az fasiszta”.
A fideszes Gulyás Gergely is azt jelezte: nem ért egyet Gaudi-Nagy Tamással, mert itt nem arról van szó, hogy a szólásszabadságot büntetőjogi eszközökkel korlátozzák, hanem arról, hogy az Országgyűlés méltóságának megőrzése érdekében legyen lehetőség a szólásszabadság korlátozására. Hangsúlyozta: egyetért azzal, hogy ezen a területen a büntetőjogi eszközök alkalmazása oda vezethet, hogy „néhány hülyéből csinálunk mártírokat”. A bizottság a vita után végül 24 igennel, a kormánypárti képviselők és az MSZP-s tagok szavazatával támogatta Rogán Antal és Gulyás Gergely javaslatát.