Karácsonyig meglehetnek a felvételi ponthatárok

2012. december 19. 12:26

A kormányszóvivő közlése szerint nem lehet kevesebb a tavalyi 55 ezer főnél az államilag finanszírozott hallgatók száma, a felvételi ponthatárokat pedig karácsonyig meghatározzák.

2012. december 19. 12:26

Giró-Szász András a szerdai kormányülésről tájékoztatva közölte: a kabinet mindenkinek, aki eléri a minőségi küszöböt, időben befejezi tanulmányait, és Magyarországon akar dolgozni, annak kifizeti a tandíját. A kormányszóvivő közlése szerint csak a felvételi ponthatár elérése lesz az egyetlen feltétel, amelyet még karácsonyig meghatároznak. Hozzátette: az államilag finanszírozott hallgatók száma nem lehet kevesebb a tavalyi 55 ezer főnél.

Beszélt arról is, hogy jövőre 24 milliárd forinttal több pénz jut a felsőoktatásra, bár ebben az összegben benne van a PPP-konstrukciók kiváltása is – írja a hvg.hu.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke a hvg.hu-nak nyilatkozva előrelépésnek nevezte a bejelentést, ennek ellenére szerint még sok a tisztázatlan kérdés. Elmondta azt is, hogy a Balog Zoltánnal folytatott megbeszélés során azt vette ki a miniszter szavaiból, hogy jogász és közgazdász szakokon továbbra sem lesznek államilag finanszírozott helyek, vagyis nem törölte el a kormány a tandíjat.

A HÖOK vezetője ezzel kapcsolatosan nem érti a kormány érvelését, amely a piaci szükségletekkel magyarázza az államilag támogatott mérnökképzést, hiszen ebben az esetben logikátlan, hogy miért nincs ez ugyanígy a jogászok és a közgazdászok esetében. Mindent összevetve ugyanakkor a HÖOK már kész tárgyalni, ezért arra kérték Balog Zoltán, hogy készítsen egy írásos anyagot, és azt küldje el az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórumnak.

Összesen 207 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tabakur
2012. december 19. 22:37
Ha a 2013-as költségvetésbe 10800 gyerek tandíját tervezte be a kormány most meg 55000 tanulhat ingyen ki fizeti a különbséget? mibő, minek a terhére? Ez érdekelne.Már régen módosítottuk a költségvetést alig pár hete fogadtuk el. Ez jó.
G. Pantyelejevics
2012. december 19. 18:43
"Karácsonyig meglehetnek a felvételi ponthatárok" vagy nem. vagy Húsvétra más lesz. Esetleg valamelyik droid egy hajnali módosítóban beadja, hogy mégse költsön a ország oktatásra, inkább építsünk 600ezer fős giga stadiont Alsó-Pusztarekettyés libalegelőjén. ...
Fakutya tizedes
2012. december 19. 17:49
Minek nekünk ennyi sok filozófusok???
Claypool
2012. december 19. 17:36
"Óvodások integetnek a tüntetőknek" XDDDDDDD Ezt az origo élő tudósításában olvastam három perce!:))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!