A tározó tervezője hozzátette: a vízmennyiség növekedése nem befolyásolta a gátak állékonyságát. Azt mondta, a kiviteli terveken a Mélyépítési Termelő Vállalat, majd a Mélyépterv Kultúrmérnöki Kft. több munkatársa dolgozott, az egyes tervezők felelőssége nem határolható el. Az építőmérnököt – aki felelős szaktervezőként jegyezte a terveket – a tanácsvezető bíró és az ügyész mellett a védők is hosszan faggatták a több ütemben felépült, majd 1995-ben 11,5 méterrel megmagasított, több mint kétszázezer négyzetméter alapterületű vörösiszap-kazetta tervezési munkálatairól és műszaki paramétereiről.
A tanú elmondta: a X-es kazettát erőművisalak-hiány miatt a Balti-tenger szintje feletti 205 méteres magasságúra építették, ez az eredetileg tervezett 216,5 méteres magasságot – ami a talaj egyenetlenségei miatt 20-23 méteres tényleges magasságnak számít – 1997-ben érte el. A gátat a magasítás előtt nem vizsgálták, a karbantartásra nem volt előírás – mondta, hozzátéve, hogy bár nem vizsgálták, annak fala tömörülhetett. Elmondta, hogy a lerakó körülhatárolására megépített vízzáró résfal akkoriban Magyarországon nem volt elterjedt, ez volt az első ilyen technológia. Tudták, hogy az a szennyező anyagok tározótérből való kijutásának megakadályozása mellett a talajvizet felduzzasztja, ezért vízelvezető árokrendszert építettek ki. Úgy vélték, a talajvíz nem befolyásolja a gát állékonyságát. Többször elmondta, hogy tervezőként nem észlelte a tervtől való eltérést, azt építették meg, amit megtervezett.