Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Orbán Viktor jelenlétében adták át Nagy Imre unokájának és a Nagy Imre Alapítványnak a kivégzett miniszterelnök egykori bőröndjét. A bőrönd nemrég került elő Bosznia-Hercegovinából.
A bőrönd nemrég Szarajevóban bukkant fel, Oszman Dikics egykori nagykövetségi tanácsos, első beosztott (aki 1956-ban Budapesten teljesített szolgálatot) özvegye birtokában volt mostanáig; Nagy Imre miniszterelnök iratai 1956-ban ebben a bőröndben voltak. A Magyar Országos Levéltár főigazgatója a november 4-i átadási ünnepségre rendelkezésre bocsátotta az egykor a bőröndben őrzött iratokat, így a tárgyi emlékek fél évszázad után ismét „egymásra találtak”. A szűk körű ünnepségen néma főhajtással emlékeztek '56 mártírjaira. Jánosi Katalin köszönetet mondott a magyar kormánynak és Oszman Dikics özvegyének a személyes emléktárgyért.
