Az MTI washingtoni irodájához eljuttatott nyilatkozatban álltak ki Jeszenszky Géza oslói magyar nagykövet mellett 18 amerikai magyar értelmiségi, megalapozatlannak nevezve a rasszizmus vele szemben egy korábbi, a romákkal kapcsolatos egyetemi jegyzete miatt hangoztatott vádját. Az aláírók – köztük ifjabb Koszorús Ferenc, az Amerikai Magyar Szövetség (AHC) elnöke, Bagdy Zoltán társelnök, valamint Charles Fenyvesi író, újságíró – emlékeztettek arra, hogy régóta ismerik Jeszenszky Gézát, aki sem nyilvános állásfoglalásaiban, sem a magánbeszélgetések során soha nem fogalmazott meg semmifajta fajüldöző nézetet. Ellenkezőleg, olyan professzorként és köztisztviselőként ismerték meg őt, aki a diszkriminációtól való mentességet és a sokszínűséget a demokrácia elengedhetetlen alkotórészének tekinti.
Emlékeztettek arra is, hogy az egykori külügyminiszter – aki korábban Magyarország washingtoni nagykövete volt – történelmi témájú megszólalásaiban mindig törekedett arra, hogy bemutassa azoknak a magyar és amerikai nemzeti hősöknek a nézeteit, akik elítélték a rasszizmus formáit. A nyilatkozat aláírói felhívták a figyelmet arra, hogy Jeszenszky Géza hosszú éveken át ápolta a népirtó rezsimmel szembeszálló Raoul Wallenberg svéd diplomata emlékét. Nagykövetként több programot kezdeményezett, hogy Wallenbergre, mint az emberi jogok rendíthetetlen védelmezőjére emlékezzenek – írták.
Az aláírók kiemelték Jeszenszky Géza határozott kiállását a kisebbségek jogainak védelmében. Ennek kapcsán úgy értékelték: az a szándéka, hogy felhívja a figyelmet a rokonok egymás közötti házasságának a romák körében fennálló gyakorlatára – ami beteg gyerekek születéséhez vezethet –, csakis olyan kísérletnek tekinthető, amelynek célja figyelmeztetni a zárt közösségekben tapasztalható társadalmi kockázatokra.