MSZP: Adminisztratív módon őrizné meg hatalmát a Fidesz

2012. október 01. 13:34

Molnár Zsolt felmérésekre hivatkozva közölte, hogy még a kormánypárti szimpatizánsok többsége is ellenzi az előzetes regisztrációt, a Fidesz-KDNP pedig még mindig nem tudta megindokolni annak szükségességét.

2012. október 01. 13:34

Az MSZP szerint a választási feliratkozás bevezetésével a Fidesz adminisztratív módon próbálja megőrizni hatalmát – ismételte meg pártja álláspontját hétfőn Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke. A politikus gratulált párttársának, a sajtótájékoztatón megjelenő Horváth Zsoltnak, az MSZP Tolna megyei elnökhelyettesének, aki vasárnap a szavazatok 57 százalékának megszerzésével, független jelöltként megnyerte az időközi polgármester-választást Dunaföldváron.

Molnár Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy a voksoláson ilyenkor magasnak számító, negyven százalék feletti volt a részvétel. Szerinte a résztvevők többsége azt üzente: nem kér az Orbán-kormányból és a választási feliratkozásból sem. Az MSZP-s politikus úgy foglalt állást: az előzetes regisztráció bevezetése sokakat, köztük a most az ellenzéki jelöltre szavazók jelentős részét megpróbálja kizárni a választásból. Mint mondta, kutatások alapján a biztos pártválasztók egy része is távol maradna a szavazástól a feliratkozás miatt.

Felmérésekre hivatkozva elmondta: a választók nagy többsége, így a kormánypárti szimpatizánsok többsége is ellenzi a regisztráció bevezetését. Szerinte a Fidesz-KDNP továbbra sem tudta megindokolni a feliratkozás szükségességét, ami ráadásul súlyos demokráciadeficitet okoz.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nybo
2012. október 01. 17:24
http://index.hu/belfold/2012/10/01/dunafoldvar/ itt van a stratégia: kisvárosokban függetlenek, gondolom, a nagyokban meg az Olajfa a Fidesznek KO, az új redszerben elég nagy bukás is benne van :(
Alarik
2012. október 01. 15:57
Hogyne Molnár, mikor meg a Fideszes jelöltek nyertek időköziket hasonló, vagy nagyobb arányban, akkor hallgattál, mint végtermék a fűben, most meg hogy ti nyertetek egy olyan városban, ahol legutóbb majdnem döntetlen volt, olyan kis különbséggel nyert 2010-ben a fideszes, most erre szemrebbenés nélkül ráhúzod, hogy a választók többsége veletek van. Érdekes egy gondolatmenet, amolyan szoci tempó. Mint ahogy az is, hogy ez a csókátok most függetlenként indult. Kicsit aljas dolog, de sebaj, illik hozzátok.
balint60
2012. október 01. 15:06
Eddig egyetlen egy ember sem akadt, aki valós és nem hajánál fogva előráncigált okot képes lett volna felhozni az előzetes regisztráció indokaként. Különösen igazolhatatlan a hat(!) hónappal a választások előttre adott kettő(!) időtartam a levél útján történő regisztrációra. Nincs ésszerű érv a regisztrációnak a választás előtt két héttel tervezett lezárására sem. Ezek hiányában pedig változatlanul fennmarad a "minden szentnek a maga felé hajlik a keze" gyanúja, különös tekintettel a választójogi törvény hasonlóan Fidesz felé lejtő módosításai után.
freehckr
2012. október 01. 14:10
Az MSZP hivatalosan hány szavazatot kapott Dunaföldváron? Egyet sem? Na ennek figyelembevételével tessék a választókra hivatkozni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!