Az önkormányzati rendszer átalakítása során a központi kormányzat által átvett iskolák, korházak, illetve a járási rendszer bevezetése révén nagyjából 22 ezerrel csökken a közszféra létszáma már 2013-tól.
A kormány a tanári fizetések 2013. szeptember 1-i emelését 2014 elejéig elhalasztja, amivel 73 milliárd forintot takarít meg. Amennyiben viszont 2013-ban a tervezett 1 százaléknál jobb lesz a gazdasági növekedés, akkor visszahozzák a korábbi időpontot.
A kormány 8-10 milliárd forintos egyenlegjavulást vár az önkormányzatok által kifizetett szociális támogatásokra vonatkozó felső korlát bevezetésétől. A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány még nem döntött, milyen támogatásoknál vezeti be a felső korlátot és leszögezte: semmilyen gyerekneveléssel kapcsolatos támogatás nem jöhet szóba. Jogos és igazságos lépésnek mondta, hogy a 47 ezer forintos közfoglalkoztatási bérnél ne legyen nagyobb az egy főre jutó szociális támogatások összege.
A miniszter közölte: jövő évtől a készpénzfelvétel után 3 ezrelékes tranzakciós illetéket kell majd fizetni a korábban tervezett 1 ezrelék helyett. A tranzakciós illetéket mégsem terjesztik ki a Magyar Nemzeti Bankra, de 30 milliárd forinttal 40 milliárd forintra emelik a Magyar Államkincstár által fizetendő tranzakciós illeték összegét. Mint mondta, a gyengébb növekedési ráta és „partnereink kifogásai” miatt a kormány már nem számol ezzel a tétellel. Emlékeztetett: az Európai Bizottság a jegybanki tranzakciós illeték miatt kilátásba helyzete, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen.
A kormány 95 milliárd forintos többletbevételt remél az adóbeszedés hatékonyságának növelésétől. Matolcsy György a csütörtöki kormányülés „egyik legfontosabb döntésének” nevezte, hogy a kormány a jövő év során, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közreműködésével valamennyi pénztárgéphez bevezeti az online kapcsolatot. A miniszter kormányzati számításokat idézett, amelyek szerint Magyarországon mintegy 500 milliárd forintot tesz ki a meg nem fizetett áfa. Az intézkedést az olaszországi, svédországi és szlovéniai sikeres példákkal is magyarázta. Bulgáriában hasonló intézkedésnek köszönhetően 1 milliárd euróval, közel 300 milliárd forinttal több lett az áfabevétel – tette hozzá.