Németh Zoltán a csütörtöki ülésen javaslatot tett arra, hogy tegyék hatékonyabbá és rendszeresebbé a Fidesz budapesti elnöksége, a kerületi vezetők és a fővárosi frakció közötti egyeztetést. A frakcióvezető indítványozta, hogy a fővárosi képviselőcsoport működési tapasztalatainak – ideértve a főpolgármesterrel való munkakapcsolatot is – megtárgyalására a budapesti választmány első körben a választmány elnökségét kérje fel – közölte Fónagy János.
A választmányi ülésen Németh Zoltán tájékoztatást adott a fővárosi Fidesz-KDNP-frakció elmúlt két évben végzett munkájáról is, kitérve arra „a nehéz örökségre, amelyet az előző MSZP-SZDSZ-vezetés hagyott hátra”. Ezek között példaként említette a BKV hatalmas adósságállományát, a közösségi közlekedés finanszírozásának megoldatlanságát, az elöregedett járműparkot, a 4-es metró beruházásának problémáit, a CET-beruházást és „az előnytelen szerződések sokmilliárd forintos terheit” – idézte közleményében a választmányi elnök a frakcióvezetőt.