Miért szavaz inkább balra a zsidóság?

„A zsidók úgy keresnek, mint az episzkopálisok, de úgy szavaznak, mint a Puerto Rico-iak” – kezdte egy amerikai bonmot-val előadását Kovács András szociológus, aki a Megélni, megvallani konferencián a zsidóság, a politikai jobb és a bal kapcsolatáról beszélt. Kovács idézetével arra utalt: az amerikai zsidók a fehér, protestáns középosztály leggazdagabb közösségeinek szintjén élnek, mégis úgy szavaznak, mint Amerika legszegényebb bevándorlói. Az Egyesült Államokban ugyanis hagyományosan az amerikai értelemben vett baloldali-liberális Demokrata Pártra szavaz a zsidók nagy része, s csak kisebbik részük támogatja a republikánusokat. Kovács András szerint a zsidók Reagan idején támogatták leginkább a Republikánus Pártot, de akkor is csak a 30 százalékuk szavazott jobbra.

„A zsidó diaszpóra politikailag nagyrészt baloldali, vagy baloldali vonzalmakkal bír” – mondta a szociológus, aki szerint persze ez a megállapítás közhelyszerű, és valahol természetes is: a zsidóság emancipációja a felvilágosodás után történt meg, és a felvilágosodásban gyökerező politikai erők léptek fel leginkább az univerzális, általános emberi jogok védelmében, az antiszemitizmus ellenében – szemben a nacionalista, nemzeti pártokkal a másik oldalon. „Ez a közhely azonban nem ennyire egyszerű” – tette hozzá Kovács András. A zsidóság mai politikai vonzalmai szerinte egy hosszabb történelmi fejlődés eredményeként alakultak ki, és nem kevés ellentmondást tartalmaznak magukban. A felvilágosodásban gyökerező emancipatorikus, asszimilációra törekvő gondolatok szerint a zsidóságnak fel kell adnia azt, ami zsidósággá teszi: a nemzeti és vallási partikularitást. Ha a zsidóságnak az az érdeke, hogy az őket is megvédő, univerzalizmust képviselő erők legyenek hatalmon, akkor ők maguk nem jelenhetnek meg nemzetként avagy vallásként – mert ezen partikuláris jellegzetességek ellen küzdenek az univerzalisták. Ez pedig ellentmondásos helyzetet eredményez.

Hogy miként alakult ki ez a helyzet? Kovács András szerint nem volt evidens, hogy így kellett történnie: magának a felvilágosodásnak is volt egy korabeli zsidóellenes vonulata, hiszen a felvilágosodás képviselői olyan duális értékrendszerben gondolkodtak, amelyben egyik oldalon ott voltak az univerzális törvények, a jog, a liberalizmus és a demokrácia általános, mindenkire egyformán kiterjedő értékei; a másik oldalon pedig a zsidó karakterisztika, a vérség, a vallás, az ősi zsidó teokrácia világa állt. A francia felvilágosodás egyenjogúságot ígért, majd biztosított a zsidóknak, de csak mint egyéneknek, miközben a nemzeti partikularitásuk megszüntetésére törekedett. A francia példa pedig egész Európában elterjedt: Magyarországon Eötvös József és Kossuth Lajos voltak az emancipáció szószólói, de ők is azt képviselték, hogy a zsidóknak cserébe fel kell hagyniuk elkülönülő hagyományaikkal, szokásaikkal, mint például a különös ruházat, a szakáll, a kóser étkezés, és így tovább. „A nyugat-európai zsidóság elfogadta ezt az ajánlatot” – hangsúlyozta a szociológus. Magyarországon is megindult az emancipáció, bár kialakult egy törésvonal a régi hagyományaikat megtartó északkelet-magyarországi és a beolvadásra törekvő, asszimiláns dél- és nyugat-magyarországi, fővárosi, neológ zsidóság között.

„A liberalizmus fénykora megoldani látszott a »zsidókérdést«, de hamarosan megjelentek az antikapitalista mozgalmak, amelyek új konfliktusokkal jártak” – magyarázta Kovács András. A szocialista, antikapitalista mozgalmakban sokan egymással azonosították a kapitalizmust és a zsidóságot – közöttük Marx is, aki egyébként azt vallotta, hogy az egész emberiséget kell emancipálni, s akkor a zsidók is emancipálódnak majd. Olyan baloldali mozgalmárok, mint Proudhon vagy Bakunyin sem voltak mentesek a zsidóellenes kijelentésektől. A 19. század végéig kérdéses volt, merre indulnak el a baloldali mozgalmak: az antimodernizmus, antikapitalizmus, antiszemitizmus felé, vagy pedig a progressziót, a modernizmust fogják-e képviselni. Mire eldőlt, hogy az utóbbi irány lesz a meghatározó, addigra viszont már kialakult a modern antiszemitizmus, és annak egész érvrendszere, kódolt nyelvezete.

A zsidóság befolyásos szövetségest keresett és talált a baloldalban, hiszen a másik oldal alapvetően nem jöhetett szóba – mondta Kovács András, aki szerint természetesen a 19. században is voltak konzervatív zsidók, akik nem akartak a baloldalhoz csatlakozni. Egy 19. századi német, konzervatív zsidó publicista szerint mindezért a zsidók hazátlanokká váltak Németországban. A huszadik század folyamán hasadás keletkezett a különböző világnézetű zsidó csoportok között: a cári Oroszország antiszemita politikája következtében a szocialista, kommunista mozgalmakhoz csatlakoztak sokan, de megjelent a jobboldali cionizmus is. A kommunista mozgalom hivatalosan elutasította az antiszemitizmust, de ugyanakkor óvatosak voltak ezen a téren, hiszen a mozgalom alapjául szolgáló munkásosztályban jelen volt a régről gyökerező zsidóellenesség. Kovács András úgy vélte, a kommunizmus, mint elsajátított ideológia sokakban elfedte a zsidókkal szembeni eredendő attitűdöt.

A szociológus ugyanakkor hozzátette: ma már nem egészen ez a helyzet a zsidóság és a különböző politikai oldalak kapcsolatában: a posztmodern korban a partikuláris közösségek, értékek újra erősödnek, az egyes csoportok újra saját identitásukat keresik. Erre utalnak az etnikai, vallási újjászületési mozgalmak a zsidók körében is. Ez a jelenség persze újra kiprovokálta az univerzalizmus körüli vitákat. A jelenkori multikulturalizmus Kovács András szerint egyrészt egy újbaloldali program is, az újfajta identitáspolitika ugyanakkor támogatható a jobboldal részéről is. Nyugaton is átalakulóban van a zsidóság és a jobboldal kapcsolata – sőt, egyes országokban már a helyi radikális jobboldallal lépnek szövetségre, immár az iszlám terjedésével szemben. A szociológus megemlítette, hogy a belgiumi Antwerpenben is így tettek a helyi zsidók és a flamand radikális jobboldaliak. „Ez egy fordulat jele lehet az eddigi paradigmában” – zárta előadását Kovács András.