Élelmiszerár-robbanást okozhat az aszály az LMP szerint

2012. szeptember 16. 12:12

A párt választmányi szóvivője szerint a helyzet állami beavatkozást igényel, a lehetséges intézkedések közé sorolta az élelmiszerek áfájának csökkentését, az ártámogatást, illetve a stratégiai készletek felhalmozását és újraelosztását.

2012. szeptember 16. 12:12

Az elmúlt két aszályos év következtében drágulni fognak az élelmiszerek, akár élelmiszerár-robbanás is bekövetkezhet – jelentette ki vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján az LMP választmányi szóvivője.

Heltai László véleménye szerint a helyzet hosszú távú megoldása érdekében felelős módon kell gazdálkodni a környezeti erőforrásokkal, vagyis a talajjal, a vízzel és az energiával. Hozzátette: ennek érdekében tavasszal össze kell gyűjteni a természetes vizeket, hogy azokkal a legelőket és a termőterületeket lehessen öntözni. Egyúttal azt is kijelentette, hogy a monokultúrás nagygazdaságok helyett több lábon álló tájgazdaságokat kell kialakítani, ahol a környezet adottságaihoz igazodó, szárazságtűrő növényeket termesztenek.

Megjegyezte, az aszály rövid távon is problémákat vet fel, mert egyfelől nagy számban mehetnek tönkre a termelők, másfelől pedig az élelmiszerárak megugrása növelheti a legszegényebbek kiadásait. Heltai László, aki hangsúlyozta, hogy a helyzet állami beavatkozást igényel, a lehetséges intézkedések közé sorolta az élelmiszerek áfájának csökkentését, az ártámogatást, illetve a stratégiai készletek felhalmozását és újraelosztását.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Feyszáll
2012. szeptember 16. 17:28
Heltai László 5. egyéni választókerület 36 éves közgazdász vagyok. Képviselőként fő célom lesz az orcátlan korrupció felszámolása, az átlátható önkormányzat és az, hogy a város nagy melegben is élhető legyen: hűtött közös terek, fasorok telepítése, házak árnyékolása.
kjkj945
2012. szeptember 16. 12:59
Már két éve itt az aszály. A lump csinál viszályt!
kulakman
2012. szeptember 16. 12:19
De tényleg most mi fenét kéne tenni amit megtermeltem , azt a keveset, amit az aszály meghagyott azt adjam oda fillérekért ,hogy az urak jól éljenek én meg menjek tönkre, vagy adjam el a földemet ,nem azt csak elvehetitek ,mint nagyapámtól aki egy délután alatt lett kulákból földnélküli János!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!