Áder: Számíthatnak hazájukra Amerika új magyar állampolgárai

2012. szeptember 26. 09:20

Amerika új magyar állampolgárai minden eddiginél inkább számíthatnak a hazájukra, és a haza is minden eddiginél jobban számít rájuk – jelentette ki Áder János a New York-i magyar főkonzulátuson rendezett állampolgársági eskütételen.

2012. szeptember 26. 09:20

Ma közös szándékkal, azonos akarattal lépték át e ház küszöbét. Tanúságot tenni jöttek. Arról, hogy nem csupán magyarnak érzik és vallják magukat. Nem, önök ennél többet vállalnak: azt, hogy a világ előtt is készek osztozni a mi egymásért érzett felelősségünkben” – fogalmazott az államfő beszédében, melyet közel száz új magyar állampolgár eskütételén mondott el a New York-i magyar főkonzulátuson.

Azt vállalják, hogy jóban és rosszban, ínségben és bőségben cselekvő tagjai lesznek nemzetünknek. Egy nagy közösség részesei, és immár nemcsak lélekben, hanem a jog által szentesítve is” – mondta Áder János. „Nem ettől a mai eskütől válnak magyarrá. Mostantól másképpen lesznek magyarok. Minden eddiginél inkább számíthatnak a hazájukra, és a haza is minden eddiginél jobban számít önökre.” Áder János azt kívánta a jelenlévőknek, hogy az eskütétel estéje hozza el nekik a révbe jutás, a lelki hazatérés érzését. Mert az igazi hazát nem a határok jelzik, nem is a zászló vagy a címer, az igazi haza ott és azokban él, akik hisznek benne – jelentette ki.

A köztársasági elnök a New York-i és a metropolis környéki magyarság képviselőinek részvételével megtartott fogadáson átnyújtotta Vermes Gábor történésznek a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét több évtizedes tudományos tevékenységéért és a magyar kultúra egyesült államokbeli terjesztéséért.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Stego
2012. szeptember 26. 10:24
Vajon népviseletben volt a Jani? Legalább bőgatya és karikás ostor. Vagy ide is kipában ment?
states
2012. szeptember 26. 10:13
Áder jól csinálja a dolgát, ez láthatóan zavarja az itteni balbunkókat.
kjkj945
2012. szeptember 26. 09:55
Csak régiek vannak, ""New Yorkban lakik az ország legnagyobb zsidó közössége, mintegy 972 ezer fő (2002-es adat), itt van a központja a haszidizmus lubavicsi ágának, valamint a szatmárnémeti és a brooklyni zsidó családoknak."" akik irányítnak ........
kukagyerek
2012. szeptember 26. 09:45
"Amerika új magyar állampolgárai.." Az meg má milyen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!