Magyar Péter megkegyelmezett az utolsó kommunista kormányfőnek

A Tisza 8 évben maximalizálná a kormányfői tisztség időtartamát. De van itt egy kis bibi! Kovács András írása.

Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint „a Fidesz már sokadik alkalommal bírálja saját politikáját, az Orbán-kormány antidemokratikus lépéseit, a médiaszabadság korlátozását a romániai események kapcsán”.
Tabajdi Csaba a magyar parlament külügyi bizottságát elnöklő Balla Mihály közleményére reagált. A fideszes honatya ebben leszögezte: pártja „mély megdöbbenéssel fogadta”, hogy MSZP-s képviselők a múlt héten leszavazták azt a javaslatot, hogy az Európai Parlament (EP) vegye napirendre a balliberális román kormánynak „a törvényesség határain messze túllépő, a demokráciát és jogállamiságot súlyosan veszélyeztető, a magyar kisebbség számára rendkívül hátrányos” intézkedéseinek ügyét. Úgy vélte, ugyanazok az MSZP-s képviselők szavazták le a romániai helyzet napirendre vételét az EP-ben, akik „a Magyarország elleni nemzetközi rágalomkampány társszervezői és szószólói voltak, és korábban az EP-ben maguk kezdeményezték a Magyarországot mondvacsinált indokokkal és teljesen alaptalanul elítélő baloldali határozatot”. A kormánypárti politikus szerint a szocialisták „ugyanakkor a valódi jogsértések felett szemet hunynak, ha azokat egy balliberális kormány követi el”.
Brüsszelben hétfőn kiadott közleményében az MSZP-s Tabajdi Csaba azt írta: „örömteli, hogy más országban a Fidesz már észreveszi a demokráciaellenes lépéseket, de sajnálatos, hogy ez nem jár együtt saját hibáik beismerésével, az antidemokratikus lépések visszavonásával”. Tabajdi Csaba közleményében azt írta, hogy a strasbourgi néppárti kezdeményezést „nem az MSZP-s EP-képviselők, hanem a jobboldali többségű Európai Parlament utasította el”.

Kifejtette, hogy az MSZP és a szocialista európai parlamenti képviselők számára Románia kapcsán az ott élő másfélmilliós magyar közösség érdekei a legfontosabbak. Úgy fogalmazott: „ha ezt a Fidesz is komolyan gondolná, akkor a magyar néppárti európai parlamenti képviselők eljöttek volna a nemzeti kisebbségügyi intergroup vezetésemmel megtartott június 14-i ülésére. Az ülésen az erdélyi magyarság kisebbségi jogainak tiszteletben tartására szólítottuk fel a Ponta-kormányt”.
Pártcsoportok közti vitává alakult az Európai Parlamentben a romániai helyzet napirendre tűzésének kérdése a múlt héten. Több román képviselő aggodalmát fejezte ki az országukban tapasztalt fejlemények miatt az egyperces (napirend előtti) felszólalások során is. Az EP végül elutasította a néppártnak azt a javaslatát, hogy a romániai helyzetet vegyék napirendre.