Újabb pénzeket vonnak ki a felsőoktatásból

2012. június 29. 13:31

Kis Norbert felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár közlése szerint jövőre 134 milliárd forintból gazdálkodhat a magyar felsőoktatás, szemben az idei 157 milliárddal.

2012. június 29. 13:31

A költségvetési törvényjavaslat szerint a jövő évben 134 milliárd forintból gazdálkodhat a magyar felsőoktatás, az idei 157 milliárd forinttal szemben – jelentette ki a Kis Norbert pénteken Egerben. A felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a Magyar Rektori Konferencia (MRK) tanévzáró plenáris ülésén leszögezte: a kormányzat elkötelezett abban a tekintetben, hogy az államháztartás hiánya ne haladja meg a 3 százalékot, ez pedig valamennyi ágazatot érinti.

A politikus elmondta, hogy a felsőoktatás finanszírozásáról szóló új kormányrendelet egyeztetését július 2-án kezdik meg az MRK-val annak érdekében, hogy január 1-jével életbe léphessen a szabályozás. Elmondta: ennek alapelve, hogy a képzés támogatása egyfajta befektetés a diák tanulmányaiba, amelynek közhaszonként meg kell térülnie. A felsőoktatás finanszírozásának egyik pillérévé kell válnia a jövőben a fejlesztési támogatásnak, ennek elosztása megállapodás alapján történik majd – jegyezte meg. Egyben elutasította az ezzel kapcsolatos olyan politikai vádakat, miszerint kézi vezérlésre állítanák át a felsőoktatást.

Arról is szólt, hogy szeptember 30-ig meg kell születnie a felsőoktatási intézményhálózat átalakítására vonatkozó kormánydöntésnek, illetve elkezdődik a felsőoktatási szakképzési kormányrendelet előkészítése is. Kis szerint szintén szükséges a tíz éve fennálló hallgatói juttatási rendszer átalakítása, ugyanis ma szinte alanyi jogon, minden második államilag támogatott hallgatónak jár az ösztöndíj. Ezzel szemben a kormányzatnak az a szándéka, hogy valóban a legkiválóbbak vehessék igénybe a juttatást. Mindez nem jelenti a jelenlegi normatíva csökkentését – fűzte hozzá. Hangsúlyozta: a nemzeti felsőoktatási törvény módosításáról jelenleg is tárgyal az Országgyűlés, amellyel reményeik szerint megfelelő egyensúlyt tudnak teremteni a gazdálkodási autonómia és a gazdálkodás ellenőrzése között.

A tanácskozáson új elnököt is választottak a – július 1-i hatállyal – következő két évre az MRK élére Mezey Barna, az ELTE rektorának személyében. Újraválasztották a MRK társelnökévé Sándorné Kriszt Évát, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektorát.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2012. június 29. 19:58
roppant helyes, hisz csak rabszolgák kellenek a finessz oligarchák birtokaira a gondolkodni képes embereket el kell űzni, a közgép baráti kör jól ellesz 6 milla itt rekedttel is, legfeljebb ők osztják el az ENSZ segélyszállítmányokat a vezetőség észak koreában is kurva jól elvan, mit számít, ha döglik a szolganép?
ketroot
2012. június 29. 15:52
A narancsos seggnyalók itt miért nem osztják az észt? :(
anticonstitutionnelle
2012. június 29. 15:22
helyes. minden pénzt a nyugdíjasok szórakoztatására.
==T==
2012. június 29. 15:02
Száz stadiont, ezret! Meg persze Navra egyetemet, meg még nagyobb miniszterelnökli hivatalt. Tán a mostaniban nem fér el elég hülye?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!