Újabb, ezúttal egy Bács-Kiskun megyei földbérletpályázat eredménye miatt tesz feljelentést az MSZP. Gőgős Zoltán, a mezőgazdasági bizottság szocialista alelnöke a részletekről szólva elmondta: a borsodi mezőségi állami földek haszonbérbe adásánál gyanított hivatali visszaélés után most egy konkrét ügyben fordulnak az ügyészséghez, miután Kaskantyún egy tanyasi családi gazdálkodó által bérelt állami földeket – ellentétben a helyben lakók segítését célzó pályázati kiírással – egy másik, három faluval távolabb lakó, szintén birkatartó gazdának adták oda.
Az MSZP-s politikus közölte, azt szerették volna, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium rendezze az ügyet, de miután a tárca úgy válaszolt, hogy nem történt visszaélés, „az egyik juhász helyett a másik nyert”, ügyészségi vizsgálatot kértek. Ezt azzal indokolta, szakmai alapon nem lehet olyan döntést hozni, hogy egy hodály melletti legelőre egy másik birkaállományt engednek be, így az ügyben felvetődik a hivatali visszaélés gyanúja. Az MSZP-s képviselő kitért arra: azért folytatják a feljelentéseket immáron konkrét ügyekben, hogy cáfolják a szakminisztérium vádját, amely szerint csak néhány esetet kifogásolnak, a pályáztatás nagy része azonban rendben van.