Segítene a mélyszegénységben élőknek a kormány

2012. június 29. 18:49

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta: a kormány által kidolgozott intézkedések a tanulási, munkavállalási és lakhatási feltételek javítását, az egészségügyi ellátáshoz való jobb hozzáférést tartalmazzák.

2012. június 29. 18:49

A kormány segíteni akar a mélyszegénységben élőknek, hogy kitörhessenek kilátástalannak tűnő helyzetükből – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere pénteken Miskolcon. Balog Zoltán elmondta: a kidolgozott intézkedések a tanulási, munkavállalási és lakhatási feltételek javítását, az egészségügyi ellátáshoz való jobb hozzáférést tartalmazzák.

Hangsúlyozta, hogy a mélyszegénység romákat és nem romákat egyaránt érint a vidéki Magyarországon. Ha megkezdődnek ezek a programok, két-három év múlva már lényegesen javulhat a mélyszegénységben élők helyzete – fűzte hozzá. Kitért arra is, hogy ma már csaknem 200 ezren dolgoznak a közfoglalkoztatásban, Észak-Magyarországon ennek a programnak különösen jelentős a szerepe.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Basiliscus
2012. június 29. 20:09
A zemút két évben mindenféle juttatást, kvotát csökkentettek, csak ha a 2007-es szinten adnák a segítséget, már jobb lenne.
pimepime
2012. június 29. 19:59
"A kormány segíteni akar a mélyszegénységben élőknek" -------------- Ne tessék meglepődni, nem trendforulóról van szó, csupán az eddig preferált középréteg lecsúszott az alsóbb kasztba.
HSL
2012. június 29. 19:38
oligarchák és segélyesek járnak jól... hmmm... mintha erre építette volna az mszp is a polityikáját, lett is belőle orbitális bukta
Viktus
2012. június 29. 19:37
Miből lesz pénz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!